KSH: Tavalyhoz képest harmadával nőtt a külföldre utazások száma a harmadik negyedévben

2021.12.09. 19:02

A magyarok 4,6 millió alkalommal utaztak külföldre 2021 júliusa és szeptembere között, 32 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban. Ugyanakkor a kiutazások visszaesése így is negyvenszázalékos 2019 harmadik negyedévéhez képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki kiadványából.

A legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Horvátországba mentek, az utazások 58 százaléka ezekbe az országokba irányult, átlagosan pedig három napot töltöttek külföldön a magyarok, fél nappal többet, mint egy évvel korábban.

A KSH adatai szerint a külföldre utazó magyarok folyó áron 226 milliárdot, fejenként és naponta átlagosan 16 200 forintot költöttek,

ami több mint negyedével meghaladta az egy évvel korábbit. Az egy napra jutó költés a 2020. és a 2019. harmadik negyedévinél is magasabb volt. A megnövekedett utazásszám mellett 57 százalékkal nőtt a tartózkodási idő, ami az átlagos árszínvonal-növekedéssel együtt tekintélyes, 91 százalékos költésnövekedést eredményezett.

A külföldiek 15,2 millió utazást tettek Magyarországra ebben az időszakban. Ez az egy évvel korábbihoz képest 41 százalékkal nőtt, de a 2019. harmadik negyedévinek csupán a hetven százaléka volt.

A beutazók Magyarországon eltöltött ideje 34,7 millió napra nőtt, ami negyedével meghaladta az előző évit.

A hazánkba látogató külföldiek 2021. harmadik negyedévében folyó áron 542 milliárd forintot költöttek, az előző év azonos időszaki értéknél 42 százalékkal többet. A legtöbbet, 87 milliárd forintot a Németországból idelátogatók költötték, az Ausztriából érkezők 71 milliárd forintot fordítottak a zömében magánjellegű utakhoz kapcsolódó kiadásokra.

(MTI)