Fontos, hogy ezt ne felejtsék el a családi pótlékot nem kapó szülők

2021.12.10. 11:00

Fontos, hogy a családi pótlékot nem kapó szülők se felejtsék el december végéig visszaküldeni a családi adó-visszatérítéshez szükséges nyilatkozatot – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalára feltöltött videóban Zsigó Róbert. 

A családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára emlékeztetett, a kormány újabb jelentős támogatást tervez kifizetni a gyermeket nevelő családoknak: 2022-ben családi adó-visszatérítés keretében visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig.

Ennek összege szülőnként elérheti akár a 800 ezer forintot is – mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon korábban ilyen még nem volt. 

Zsigó Róbert elmondta, a kormány 600 milliárd forintot szán erre a célra, amit a gazdasági növekedés, valamint a gazdaság jó teljesítménye tesz lehetővé.

A kifizetés a családi pótlékban részesülőknek automatikus. A többi, családi pótlékot nem kapó szülőknek viszont nem automatikus a kifizetés, nekik nyilatkozniuk kell – fogalmazott a politikus. 

Mint kifejtette, nyilatkozni kell annak a szülőnek, aki ugyan jogosult családi pótlékra, de azt nem ő kapja, hanem a másik szülő.

Nyilatkozniuk kell a kisvállalkozó, kisadózó szülőknek, továbbá szintén nyilatkoznia kell a 10. hetet már betöltött várandós édesanyáknak és hozzátartozójuknak.

Továbbá nyilatkozniuk kell a rokkantsági járadékban részesülő szülőknek is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola

Így is a világ legnagyobb műanyagszennyezője a cég.

tegnap, 17:31

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56