Tovább emelkedik az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és 80 bázisponttal 2,4 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,4 százalékra – jelentette be kedden az MNB.
Az előző kamatdöntő ülésén a monetáris tanács ugyancsak 30 bázisponttal emelte, 2,1 százalékra az alapkamatot és bejelentette, hogy ismét elválasztja az egyhetes betét kamatát az alapkamattól. Azóta kétszer 40, majd kétszer 20 bázisponttal összesen 120 bázisponttal emelte az alapkamat fölé az egyhetes kamatot, amely így 3,3 százalékos volt a múlt héten.
Az MTI beszámolója szerint elemzők 30-50 bázispontos kamatemelésre számítottak, megjegyezve, hogy
ez nem jelent tényleges szigorítást, hiszen az egyhetes kamat lett az irányadó ráta, ugyanakkor üzenet a piacnak, hogy az MNB továbbra is kész lépni az infláció leszorítása érdekében.
A testület júniusban jelentette be és kezdte meg kamatemelési ciklusát, amely közlése szerint addig tart, amíg az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba. Az alapkamat a mostani emelési ciklus megkezdéséig tavaly július óta állt 0,60 százalékon.
Alig mozdult a forint a bejelentésre
A forint árfolyama 368 környékén indította a keddi napot az euróval szemben, és kora délutánig folyamatosan erősödött, járt 366 alatt is. 14 óra előtt nem sokkal 366,3 forinton állt az euró, a kamatdöntés bejelentésekor 367,3-ra ugrott fel az árfolyam, majd 20 perccel később visszaerősödött 366,8 közelébe.
(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)