Most már Budapestről és Pest megyéből is várják a napelemes pályázatokat

2021.12.27. 19:55
Elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez, a nyílászárók cseréjéhez, a fűtés korszerűsítéséhez – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A tárca közleménye megjegyzi: a kormány azon dolgozik, hogy a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen 2030-ra. E törekvés valóra váltását szolgálja a december elején elindult lakossági pályázat is, amely kifejezetten az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű háztartások számára nyújt segítséget, akik önerőből nem tudnák kigazdálkodni a megújuló energiaforráson alapuló, korszerű és környezetkímélő megoldásokra váltás költségeit.

A pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek.

A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint.

A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4,85 millió forintot. A felhívás kiegészült a kata hatálya alá tartozó személyekkel, így a megjelölt jövedelemhatár alatt keresők ebből a körből is pályázhatnak.

A benyújtási sorrend nem számít, a határidőn belül beadott összes kérelmet elbírálják. Az értékelés objektív pontozásos rendszer alapján történik, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kivitelezői szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a magánszemély valóban részesül is az igényelt támogatásból – olvasható az ITM közleményében.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje a korábbihoz képest húsz nappal meghosszabbodott:

  • az első szakasz (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai) számára 2022. január 16-án 18 órára,
  • a második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai) számára január 23-án 18 órára,
  • a harmadik szakasz (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) számára január 30-án 18 órára módosult a határidő,
  • míg a Budapesten és Pest megyében élők pedig a mai napon 17 órától egészen 2022. február 6-án 18 óráig nyújthatnak be pályázatot.

A napelem.palyazat.gov.hu oldalon a teljes pályázati felhíváson és mellékletein kívül megtalálható a regisztrált kivitelezők listája. Az érdeklődők a gyakran ismétlődő kérdésekre is választ találhatnak. A pályázat benyújtását oktatóvideók könnyítik meg – zárul a tárca közleménye.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.