Belefagytak a Tiszába a süllők

D  MJ20160123014
2021.12.29. 18:53
Komoly állományveszteséget jelentett be a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. Közleményükben elmondták, hogy a halak egyszerűen megfulladhattak.

A szervezet közleménye szerint – ahogy minden évben, most is – ragadozóhalak rekedtek a Tisza-tó északi részén található alacsony vízállású területeken. Idén több süllőt találtak befagyva, mint az eddigi években. A szervezet szerint ez azzal is magyarázható, hogy a vízben jelen lévő mérgező gázok miatt nem marad elég oxigén a halaknak. 

A körülmények alaposabb mérlegelését követően a szakemberek végül arra a következtetésre jutottak, hogy a példányok vesztét a maximum negyven centiméteres víz sekélysége és a hideg levegő okozhatta. A napokban felélénkült viharos szelek miatti áramlatok felkavarták a vizet, ami miatt nagyobb mennyiségű hordalék rakódhatott a halak kopoltyújára, ezzel megakadályozva a gázcseréjüket. A süllők ugyanis nem képesek hosszabb ideig elviselni az oxigénhiányos állapotot. 

Miután a területet borító jégpáncél elérte azt a vastagságot, hogy elbírja egy felnőtt ember súlyát, a Tisza-tavi Sporthorgász K.N. Kft. munkatársai megkezdték az egytől hat kilogramm súlyú elpusztult süllők mennyiségének felmérését, azonban az elhullott állatok összegyűjtésével a legközelebbi felmelegedésig és a jégpáncél eltűnéséig még várni kell. 

A horgászegyesület közleményében arról is tesz említést, hogy a télre alacsonyra leengedett vízszint magas kockázatot jelent a telelő halak számára. Megoldásként a társaság a Tisza régi medreinek rekonstrukcióját javasolja, amely az iszap eltávolításával segíthetné a halak telelését. Így javulnának az áramlási viszonyok és nem utolsósorban a tározott víz mennyisége is nőhetne. Ehhez már korábban össze is írták azokat a területeket, amelyeket kotorni kellene a szakmai halgazdálkodási szempontok figyelembe vételével.

(via Agroinform.hu)

(Borítókép: A befagyott Tisza-tó 2016. január 23-án. Fotó: Mészáros János / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság

Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság

A tanulmányban hozzátették, hogy sok nő kevesebbet dolgozik, miután férjhez ment.

3 órája

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce