Nem szállítja ki a megrendelt csomagokat a bezárt futárcég

További Gazdaság cikkek
-
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
- Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a tanácsadót
- Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
- Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
- Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása
A Royal Futár Hungária Kft. a héten bejelentette, hogy bizonytalan időre felfüggeszti a tevékenysége folytatását, aminek értelmében
a keddi naptól kezdve nem vesz fel és nem szállít ki több küldeményt.
Egy olvasó korábban arról írt az Indexnek, hogy a 271 ezer forint értékben vásárolt csomagját az eladó cég addig nem küldi újra, amíg a csomagszállító cégtől nem kapja azt vissza. Azt egyelőre nem tudja, hogy ez mikor fog bekövetkezni, mert tájékoztatást a cégtől nem kapott.
A cég Facebook-oldalán több olyan bejegyzés is található, amiben a vásárlók arról panaszkodnak, hogy pontos szállítási időpont ellenére sem kapták meg az előre kifizetett csomagjukat. Vannak, akik nem is a csomag késését fájlalják, hanem sokkal inkább az információ hiányát. A cég egy állítólagos munkatársa az oldalukon azt is megemlíti, hogy a futárok se a novemberi, se a decemberi fizetésüket nem kapták kézhez.
Ekkor kaphatják meg csomagjaikat az ügyfelek
A futárcég egyébként üzleti partnerek megszűnésével magyarázta a bezárást. Hozzátették, hogy az utánvétek kifizetésére, illetve utalására az összesítő leltár elkészülte után kerül sor, azonban ennek az idejét nem határozták meg.
A FELADOTT, DE KI NEM SZÁLLÍTOTT CSOMAGOK ÁTVÉTELÉRE A CÉG RAKTÁRÁBAN LESZ LEHETŐSÉG, AMINT AZOK – VALAMIKOR – VISSZAKERÜLNEK A VIDÉKI ALVÁLLALKOZÓKTÓL.
Ugyan a Royal Futár Hungária partnerei közül egyelőre még senki nem volt hajlandó nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, a cég honlapján feltüntetett partnerek közül az egyik arról tájékoztatta ügyfeleit, partnereit az oldalán, hogy egy futár partnerük megszűnése miatt néhány termék esetében átmenetileg hosszabb kiszállítási idővel kell számolni.
A fennálló hosszabb szállítási idő megoldásán folyamatosan dolgozunk, és az esetleges késésekért szíves türelmeket kérjük!
– tették hozzá.
A Royal Futár Hungária egyik volt munkatársa arról számolt be az Indexnek telefonon, hogy a bezárás napjának reggelén még volt olyan ott dolgozó, akivel szerződést hosszabbítottak, ezzel csupán egy félnapos munkaszerződést kötve, amíg délután a vezetőség minden előzetes bejelentés nélkül a további tevékenységek felfüggesztéséről számolt be.
Bár a Royal Futár Hungária Kft. évek óta egymilliárd forint feletti éves nettó árbevételt ér el, az elmúlt években csak 2020-ban volt nyereséges, amikor is 46,5 millió forintos adózott eredménnyel zárt. Ezt megelőzően 2016-ban volt utoljára nyereséges – akkor 22,5 milliós plusszal zárta az évet. 2019-ben 120 millió, 2018-ban 18 millió, 2017-ben pedig 5 millió forintos adózás előtti éves vesztesége volt a cégnek.
(Borítókép: Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
2 órája
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
tegnap, 18:23
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
21 perce
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”
2 órája
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le
Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.
1 órája
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26