Élelmiszerárstop: egyes termékek már most is beszerezhetők olcsóbban
Két nagy multiban már most is olcsóbb néhány termék, amelyeknek az árát október 15-i árszinten maximálja a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán jelentette be, hogy hat élelmiszer árát (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8 százalékos tehéntej) befagyasztják. A csütörtöki Kormányinfón pedig az is kiderült, hogy ez az intézkedés egyelőre három hónapig hatályos.
Ha Tesco vagy Auchan van a közelben, a vásárló meg sem érzi a február 1-jétől életbe lépő élelmiszerárstopot – derül ki a VG gyűjtéséből. A gazdasági portál a két lánc online platformját tekintette át, az árak alapján pedig találtak olyan termékeket, amelyek már most is olcsóbban megvásárolhatók, mint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által jegyzett átlagos októberi fogyasztói ár.
A VG gyűjtése szerint a kristálycukor esetében ez 261 forint kilónként, miközben a Tesco 255 forintos áron is kínál terméket. A finomlisztnél 203 forint volt az átlagár kilogrammonként, miközben a Tesco és az Auchan polcain is találunk 159 forintba kerülő kilogrammos kiszerelést. A napraforgó-étolajnál a KSH 713 forintot mért, a két lánc kínálatában 599 és 699 forintos áron kapható a literes termék. Ugyanez a helyzet a 2,8 százalékos tej esetében; a 273 forintos októberi átlagárhoz képest literenként 239 és 249 forintért árusítják a boltokban.