Nem lassít az MNB, újabb kamatemelést jelentett be

DSC3558
2022.02.22. 14:01

A jegybank újabb 50 bázisponttal 3,4 százalékra emelte az alapkamatot, és ugyanekkora mértékben emelte a kamatfolyosó két szélét is, így az egynapos betét kamata 3,4, az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata pedig 5,4 százalék lett.

A forint árfolyama a reggeli órákban járt 358 felett is az euróval szemben, azonban a kamatdöntésre visszaerősödött 356 környékére. A 14 órás bejelentést követően érdemben nem mozdult a forint árfolyama, 14.05-kor 355,8-on állt az euróval szemben.

Az ezt megelőző, januári ülésén a monetáris tanács 50 bázisponttal 2,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben emelte a kamatfolyosó két szélét is. A januári ülést követő csütörtöki aukción az egyhetes betét irányadó kamata 30 bázisponttal 4,3 százalékra emelkedett, ugyanis a tanács jelezte, hogy várakozásai szerint az év közepére összeér a két kamatszint, vagyis folyamatosan kisebb lehet a szigorítás az irányadó eszközben, mint az alapkamatban. Erről egy hete Virág Barnabás, a jegybank monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke is beszélt az Indexnek adott interjúban: „a cél az, hogy a következő időszakban úgy folytassuk a monetáris szigorítást, hogy az alapkamat szintje utolérje az egyhetes betét szintjét”.

Kapcsolódó
Virág Barnabás: Addig emeljük a kamatokat, amíg le nem győzzük az inflációt

Virág Barnabás: Addig emeljük a kamatokat, amíg le nem győzzük az inflációt

Az MNB alelnöke szerint ez egy hosszú út, aminek egyelőre nem látszik a vége.

A Portfoliónak nyilatkozó elemzők szerint a kamatdöntő ülés előtt két forgatókönyv volt:

  • a szűk többség a januárihoz hasonló, 50 bázispontos alapkamat-emelésre számított, döntően abból kiindulva, hogy új előrejelzés nélkül (azaz a márciusi inflációs jelentés előtt) az MNB rendszerint nem tér el a szigorítás mértékétől;
  • míg a kisebbségben maradt elemzők azzal érveltek, hogy a januári inflációs adat fényében a szigorítás nem maradhat pusztán jelképes, annak mértéke meg kell hogy haladja a korábbit, különben gyengülni fog a forint árfolyama, ami az infláció letörése ellen hat.

A januári inflációs adatnál magasabbat legutóbb 2007 augusztusában mért a statisztikai hivatal: a KSH közlése szerint 2022 első hónapjában – az elemzői várakozásokat jócskán meghaladva – átlagosan 7,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

29 perce

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.

tegnap, 15:20

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

30 perce

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

Neked ajánlott