Nincs már nálunk Telenor, megkezdte működését a Yettel

2022.03.01. 13:32
Kapcsolódó
Nevet változtat a Telenor

Nevet változtat a Telenor

Búcsúzik a kék szín és a fehér logó is.

Március 1-jétől Yettel Magyarország Zrt. néven folytatja működését a Telenor Magyarország Zrt. A magyarral együtt három ország piacán működik a szolgáltató az új márkanévvel. A távközlési cég ugyanis a szerb és a bolgár piacon is megjelent, ügyfélkörük mintegy tízmilliós.

Peter Gazik, a Yettel Magyarország vezérigazgatója egy budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Yettel olyan modern, új márka lesz, amely képes lesz minél több ügyfelet vonzani, a névváltásra a PPF-csoport más országaiban ugyanakkor nincs terv.

A vezérigazgató hozzátette: a Yettel márka indulása hatalmas lehetőség arra, hogy a már meglévő és a leendő ügyfelek számára a piacon eddig szokatlan, meggyőző szolgáltatásokat tudjanak kínálni – ismertette az MTI.

Az ügyfeleknek nincs dolguk a váltással, az ügyfélszolgálati elérhetőségeket, valamint a tarifacsomagokat és a szolgáltatásokat nem érinti a változás.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.

tegnap, 21:45

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

29 perce

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.

tegnap, 15:20

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47