Csányi Sándor: Nincs olyan szegmense a banknak, ami gyengén működik

További Gazdaság cikkek
-
Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
- Telefonos csalásra figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
- Nagy Mártonék komplex lépéssorozattal küzdenek az árnövekedés ellen
- Lecsapott a fővárosi kormányhivatal, súlyosan megbüntették a Foodorát
- Vizsgálatot indított a bankautomatákat üzemeltető Euronettel szemben a GVH
„Rekorderedményt értünk el 2021-ben, amire büszkék vagyunk” – mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a pénzintézet eredménybeszámolóján. Ez egyrészt a működési eredmény jelentős növekedése, illetve a kockázati költségek csökkenése után jött össze. Utóbbival kapcsolatban ismertette, hogy ez szükségszerű volt, a bank továbbra is konzervatív politikát folytat működése során. A bank vezetője szerint fontos, hogy a tőkemegfelelési mutató 18,5 százalék, ami magyar és régiós viszonylatban is kiemelkedő. A 75 százalékos hitel/betét arány mutató is azt jelzi, hogy ha megfelelő a bank tőkehelyzete, nincs szükség külső forrásbevonásra. Viszont emiatt emeli a bank a hitelekéhez képest lassabban a betéti kamatokat.
Kiemelte azt is, hogy
az operatív likviditási tartalék Magyarországon 3341 milliárd forint.
„Nincs olyan szegmense a banknak, ami gyengén teljesítene” – jelentette ki Csányi Sándor.
Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta azt is, hogy február 23. óta
Ukrajnában 4, Oroszországban 11 százalékkal nőtt a csoport leánybankjainál elhelyezett betétállomány,
miközben más pénzintézeteknél sorok álltak, hogy felvegyék a pénzüket az emberek – mondta Csányi Sándor. Átlagosan 42 fiókunk van nyitva, a munkavállalók be akarnak járni dolgozni, ki akarják szolgálni az ügyfeleket Ukrajnában. Tőkére vetítve Ukrajna hozta a legnagyobb jövedelmezőséget. A háborún kívül más problémát nem látunk – magyarázta Csányi Sándor.
Hozzátette: az OTP-bankcsoport talán a legerősebb menedzsmenttel rendelkezik, és van egy tudatos utánpótlási tervük, ami szerint minden vezetőnek 2-3 megfelelő utódja van. Akinek nincs megfelelő utódja, az nem maradhat meg a banknál. Rendkívül felgyorsultak a digitalizációs fejlesztéseink, több mint 800 IT-fejlesztő kollégájuk van, ez nagyon nagy erő, ha a fejlesztések felgyorsítására van szükség. Ez a külföldi leánybankokra is igaz, ha szükséges, akkor fiatal, lojális és a legprofesszionálisabb képességű menedzsment áll rendelkezésre.
Ennek köszönhetően mindkét, a konfliktusban érintett országban gyorsan tudunk reagálni
– hangsúlyozta Csányi Sándor.
Az ukrán leánybank felügyelőbizottsági elnöke, Kuhárszki András elmondta, hogy a pénzforgalmi működés zavartalan, a készpénzlogisztika nehezebb a háború miatt, a hitelezés leállt, de mivel nemzetbiztonságilag fontos bank, így bizonyos ügyfelek esetében – mint egy gyógyszertár – folyósítanak. Az ukrán nemzeti bank engedélyezte a napokban a devizafelvételt az ügyfeleknek, az OTP által biztosított forgalom lefedi az ilyen igényeket. Úgy látták, hogy elsősorban a nem annyira tőkeerős ukrán bankok ügyfelei helyeztek el náluk betéteket az elmúlt napokban.
Oroszországban is helytállnak a kollégáink, rubellikviditása van a banknak. Ami nehézséget okoz, az a dollárlikviditás drágulása – mondta Csányi Sándor. Ezt azzal egészítette ki Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese, hogy ugyan a treasury működtetését nehéz folyamatosan fenntartani, de megoldják, és folytatják az ügyfelek áruhitelezését is.
Abban bízom, hogy az elmúlt napokban nem a magyar kisbefektetők adták el az OTP-részvényeiket, mert a bank működésében semmi sem indokolta a bekövetkező áresést, ezért kár lett volna, ha egy élet megtakarítása veszett volna el az elmúlt napokban ezeknél az embereknél
– mondta Csányi Sándor. Hozzátette, mindkét országban van jövője a bankcsoportnak, és senkinek nem érdeke, hogy a háború elhúzódjon, ezért drukkol annak, hogy mielőbb béke legyen.
Noha egyes nyugati intézményi befektetők elhagyják az orosz piacot, azonban ha most azonnal kivonulnánk, azzal veszteséget okoznánk a befektetőinknek, ezt pedig szeretnénk elkerülni, ugyanakkor további jelentős kockázatokat nem vállalunk
– hangsúlyozta Csányi Sándor. Kérdésre válaszolva hozzátette: jelentős kockázatnak azt tekintenék, ha hirtelen több száz millió dolláros likviditást kellene az orosz leánybank számára biztosítani.
Csányi Sándor szerint a 18 ezer forintos részvényárból a két ország hatása legfeljebb 15 százalékot jelent. A csoport összes eszközének 6,5 százalékát adja a két leánybank eszközeinek értéke, az orosz és az ukrán nettó hitelek összesített súlya kevesebb mint 8 százalék a csoporton belül. Amennyiben pedig nullára leírnák az orosz és az ukrán érdekeltségeket is, akkor a CET1 tőke 16,9 százalékról 15,4 százalékosra csökkenne, ami még mindig nagyon magas arány.
Többször is találkoztam Vlagyimir Putyinnal, mivel ő volt a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke, én pedig tiszteletbeli alelnök vagyok. Ettől függetlenül nem venném a bátorságot, hogy megjósoljam, mi fog történni
– válaszolta egy újságírói kérdésre Csányi Sándor.
Arról viszont beszámolt, hogy a bank magyarországi tervei között szerepel a Sberbank jól teljesítő eszközeinek megvásárlása a szanálási folyamat során. Emellett bízik abban, hogy 2022-ben a magyar piacon folytatódik a hitelállomány organikus növekedése, és minimum 10 százalékos bővülést tud a bank elérni. Továbbá arra számít, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben stabilizálódhat a kamatmarzs is, a profitráta pedig az ideihez hasonlóan alakulhat. Bencsik László ezt azzal egészítette ki, hogy bíznak benne, hogy idén is marad a lakáshitelezés dinamikus növekedési trendje, a zöldhitelezés is keresett az ügyfeleknél. A bank folytatja a digitalizációs folyamatokat, és komoly figyelmet fordít az ESG-szempontoknak való megfelelésre is.
Az osztalékról szólva az elnök-vezérigazgató továbbra is indokoltnak tartja a pandémia miatt visszatartott 2019-es, 2020-as osztalék idei kifizetését, ami összesen 119 milliárd forintot tesz ki. A 2021-es év utáni osztalékfizetésről márciusban dönt az igazgatóság, és remélhetőleg addigra tűzszünet lesz – jelentette ki Csányi Sándor.
Így alakultak a részletes eredmények tavaly
A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentése alapján az OTP Csoport 2021 egészében 496,902 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 60 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény nagyságát érdemben befolyásolta, hogy a teljes kockázati költségek 72,5 milliárd forintos volumene mintegy harmada volt a bázisidőszakinak.
Az utolsó negyedéves adat kismértékben elmaradt az elemzői várakozásoktól, azonban a 123,323 milliárd forintos konszolidált korrigált adózás utáni eredmény – korrekciós tételek hatása nélkül – még így is 57 százalékkal magasabb, mint a 2020-as negyedik negyedéves.
A csoport mérlegfőösszege az év egészét nézve 27 553,384 milliárd forintot tett ki, ami éves alapon 19 százalékos növekedést jelent. A bruttó árfolyamszűrt ügyfélhitelek 14 százalékkal 16 634,454 milliárd forintra nőttek; az ügyfélbetétek 16 százalékos növekedés mellett 21 068,644 milliárdra emelkedtek.
A jelentés szerint az OTP Core korrigált adózott eredménye 2021 egészében 213,4 milliárd forint volt, ami a megelőző évit 34 százalékkal haladja meg. Magyarországon a teljesítő hitelállomány 19 százalékkal bővült, döntően az államilag támogatott konstrukciók eredményeképp. A fogyasztási hiteleknél 25, a jelzáloghiteleknél 12 százalékos volt a bővülés. A vállalati hitelezésben 21, a lízingben 10 százalékos növekedést ért el a bank. A betétállomány 25 százalékkal nőtt egy év alatt, ezen belül a lakossági állomány 15, a vállalati pedig 36 százalékkal bővült. Bencsik László szerint kiemelkedő eredményt értek el az NHP és a Széchenyi kártya Go konstrukciók folyósításában is.
Az OTP Bank Ukrajna 39 milliárd forintos, éves alapon nézve 49 százalékkal magasabb adózott eredményt realizált 2021-ben; igaz, a forintban kifejezett pénzügyi adatokat befolyásolta a forint-hrivnya árfolyam alakulása.
Az OTP Bank Oroszország 37,6 milliárd forint nyereséget könyvelt el 2021-ben, amely 131 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit; az eredmény alakulását szintén nagyban befolyásolták az árfolyamváltozások. A saját devizában mért működési eredmény stagnált a megelőző évhez képest. A bulgáriai DSK Csoport 2021-ben kumuláltan 76,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami 87 százalékkal meghaladta a 2020. évi profitot.
A jelentésben az is szerepelt, hogy az orosz és az ukrán operációk nélküli teljesítményt illetően a menedzsment 2022-es várakozása az, hogy az árfolyamszűrt teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány organikus növekedése 10 százalék körüli lehet, a kamatmarzs stabilizálódhat, a korrigált jövedelmezőségi mutató, a hitelkockázati költség ráta és a működési költséghatékonyság 2021-hez hasonló lehet. Ez a szcenárió arra az esetre vonatkozik, ha az orosz–ukrán konfliktusnak nem lesz érdemi negatív hatása a csoport többi országára – olvasható a pénzintézet jelentésében.
(Borítókép: Csányi Sándor és Bencsik László. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
5 perce
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Gazdaság
Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
A társaság bejelentést tett a hatóságoknál.
tegnap, 19:59
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Címlapon
Donald Trump és Vlagyimir Putyin barátsága német atomfegyverkezéshez vezethet, megszólalt a leendő kancellár
2 órája
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.
2 órája
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46