A háború miatt teljesen leállhat az autógyártás Magyarországon
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A kábelkorbács-termelés jelentős részét még a 2010-es évek elején helyezték át Ukrajnába a nagy cégek. A 2014-es események után volt némi visszaesés, de mivel a gyárak nagy része Közép- és Nyugat-Ukrajnában volt, ezért a termelés többnyire helyben maradt az akkori harcokat követően.
A Napi.hu-nak egy Magyarországon is működő, kábelkorbácsokat gyártó autóipari beszállítócég munkatársai mondták el, hogy teljesen elvesztették a kapcsolatot mind az öt ukrajnai gyárukkal.
Még azt sem tudják biztosan: az épületek egyben vannak-e egyáltalán.
Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a gyárakban dolgozók jelentős részét is behívták a seregbe, ezért is tűnik biztosnak, hogy a termelés leállt. Az egyedüli kivételt ezalól a Kárpátaljai területen működő gyár jelenti, ahova még van, aki bejár dolgozni.
A legtöbb cég azonban most arra törekszik, hogy kimenekítsék ingóságaikat az országból, és más országokban indítsák újra a gyártósorokat. Kozma Zsolt hozzátette: ezek a feladatok minimum egy, de inkább több hónapot veszek igénybe.
Közölte azt is, hogy az európai autóiparban a becslések szerint 30-40 százalékos volt az Ukrajnában gyártott kábelkorbácsoknak az aránya. Ha most ezek kiesnek a piacról, akkor azáltal várhatóan az egész autóipar visszaesik majd, mivel az eddiginél jóval kevesebb járművet tudnak készíteni a cégek, és ezáltal a többi gyártónak (például kipufogó-, sebességváltó- vagy autókárpit-gyártóknak) is kevesebb megrendelést tudnak leadni.
Több autógyár, köztük a Volskwagen és a BMW európai gyáraiban állítólag már érzékelik is a hiányt. A Volskwagen tulajdonában lévő Porsche már fel is függesztette a gyártást lipcsei üzemében, ennek hatása pedig közvetve már Magyarországon is érezhető. Ezenkívül idehaza
az Audi hazai üzemében is megkongatták a vészharangot, a kecskeméti Mercedesnél pedig már a műszakcsökkentést is elrendelték.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta: mindenhol érzékelhető a lassulás a hazai járműiparban, de egyelőre a legerőteljesebben az értéklánc elején lévő, sokadik körös beszállítóknál jelentkezik. Elsősorban az 50–100 munkavállalót foglalkoztató kkv-k érintettek nagy számban, illetve 1-1 multinacionális vállalatnál is jelentkezik probléma: ezek autóelektronikai és autóipari audiotechnikát gyártó vállalatok – magyarázta.
Hozzátette: az érintett cégek többsége egyelőre úgy vészeli át a kapacitáscsökkenést, hogy egy-egy műszakot leállít, vagy átszervezi azokat, esetleg egy-egy munkanapra nem hívja be az éjszakás dolgozókat. Több vállalat is úgy döntött, hogy a hosszú hétvégét követő napokban leállítja a termelést, és csak március 19-én indítják újra. De ha nem sikerül megoldani a problémát, akkor a következő héten már ennél is nagyobb gondok jöhetnek.
még az sem lehetetlen, hogy az elkövetkező hetekben teljesen elfogy a kábelkorbács, és akkor le kell állítani az egész autógyártást Magyarországon.
László Zoltán szerint a gyártók egy része jelenleg abban reménykedik, hogy képes lesz észak-afrikai és közép-amerikai beszállítókkal kiváltani az ukrán partnereket, mivel a tengerentúlon szintén jelentős a kábelkorbács-kötegelő, illetve -gyártó cégek száma. Az viszont még nem biztos, hogy ez az elképzelés a gyakorlatban is működhet-e.
(Borítókép: Az esztergomi Suzuki-gyár 2020. március 18-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)