Hogyan hat a forintra a választás?

DSC7121
2022.04.03. 06:28
A választások kimenetele biztosan befolyásolja majd a forint árfolyamát is. Elemzőkkel annak próbáltunk meg utánajárni, hogy mi lesz a forinttal, ha kormányváltás lesz, vagy ha marad a jelenlegi vezetés. Két dolog biztos: a nemzetközi helyzet jobban rángatja a forintot, mint bármilyen választási eredmény, és ezek csak spekulációk.

Jelenleg azt látjuk, hogy a piac nem készül meglepetésre. Nem látunk az elmúlt napokban komolyabb forintgyengülést – a befektetők azzal számolnak, hogy minden úgy folytatódik, ahogy eddig volt. Az elemzések előtt mindenképpen le kell szögezni, hogy a forint nem számít erős devizának, így a geopolitikai helyzetek (például az orosz–ukrán konfliktus) kimenetelei az összes elemző egyhangú véleménye szerint jobban befolyásolják az árfolyam alakulását.

Piac nem készül meglepetésre

Virovácz Péter, az ING vezető közgazdásza az Indexnek azt mondta, hogy sokat sejtető, hogy a forint a napokban nem gyengült – a piac úgy készül, hogy minden marad. Az elemző szerint

A BEFEKTETŐK A KONTINUITÁST SZERETIK, AZT ÉRTÉKELIK, HA A KÖRNYEZET, AHOL BEFEKTETNEK, KISZÁMÍTHATÓ, ÉS NINCSENEK BENNE DRASZTIKUS VÁLTOZÁSOK.

A piac mindenképpen azt értékeli, ha tudja, mi fog történni egy adott gazdasági környezetben. Az elemző szerint a befektetők azt szeretik, ha a biztonságot és egyfajta folytonosságot tapasztalnak, ha tudják, hogy mit kaphatnak a gazdaságpolitikától, számukra ez a legjobb. Ha nyer a Fidesz, az szerinte nem fogja meglepni a piacot, és egy győzelem esetén Magyarországon hétfőn reggel nem lenne drasztikus pénzpiaci változás.

Virovácz Péter szerint a befektetők úgy készülnek, hogy a Fidesz alakíthat kormányt, nem készülnek meglepetésre:

A piac most egy Fidesz-győzelmet árazott be

– így ez változást nem okoz a forintnak. Az elemző úgy véli, hogy a befektetők kompromisszumkészebbnek éreznek egy nem kétharmaddal kormányzó erőt. Tehát ha valakinek kétharmada lesz, akkor azt annyira nem szereti a piac – de hangsúlyozta, hogy ezek csak spekulációk.

Arra a kérdésre, hogy mi fog történni, ha az ellenzék nyer, az elemző elmondta, hogy a piac nem azt fogja értékelni, hogy az új kormány jó lesz vagy nem lesz jó, hanem azt, hogy ismerik azt, vagy sem. Nem tudják a befektetők, hogy egy új politikai erő esetén mire is számoljanak.

Nem igazán tudják, hogy mire lehet tőlük számítani. 

– fogalmazott Virovácz Péter az Indexnek. Szerinte mivel ez egy meglepetésfaktor lenne, ezért itt inkább egy átmeneti forintgyengülésre számít, mivel nem tudjuk, hogyan fog kinézni a kormányzat összetétele. 

De hangsúlyozom: ez nem azt jelenti, hogy a piac Fidesz-kormányt szeretne. Itt a piaci mozgás a kockázatvállalásról szól, nem tudják, mit várhatnak egy ellenzéki győzelemtől.

Egy kormányváltás bizonytalanságot szül, és ezért a piac rátenné a kockázati prémiumot az elemző szerint. Tehát egy ellenzéki siker esetén átmeneti forintgyengülés várható.

Virovácz Péter úgy látja, a külföldi befektetők annyit tudnak, hogy hatpárti koalíció lenne, ha nem a Fidesz nyerne. Szerinte ez olyan sok pártot jelent, ami érdemi bizonytalanságot szülne a makrogazdaságban a befektetők szemében. Ráadásul azt mindenki tudja a piacon, hogy költségvetési kiigazításra lesz szükség hamarosan a nyertes kilététől függetlenül.

A Fidesz esetében az elemző úgy látja, hogy nagyjából sejteni lehetne, hogy ez hogyan történne: ágazati kiigazítások lennének, és nem a munkát terhelő adóemelések.

Ha az ellenzék nyerne, nem tudják a befektetők, hogy ezt hogyan kezelné az új kormány.

Az, hogy az ellenzék uniópárti, elméletileg hozhatna forinterősödést az elemző szerint, de itt két irány lenne a befektetői logikában: a korábban említett bizonytalanság győzne befektetési döntéseknél, vagy úgy gondolkodnának, hogy bizonytalanság ide vagy oda, az uniópárti koalíció a hangsúlyosabb. Az elemző jelezte, ha nyer az ellenzék, akkor

bár valószínűleg gyengülne a forint, de az első nyilatkozatok megnyugtathatják a piacot.

Egy másik probléma, amit lehet, hogy beárazna a piac, hogy a monetárispolitika és a fiskálispolitika nem találná meg egyhamar a közös hangot:

Szerintem itt megint csak elképzelhető, hogy ez bizonytalanságot szülne a befektetői oldalon. De az első reakció egy ellenzéki győzelem esetén a meglepődés lenne

– mondta az Indexnek Virovácz Péter, az ING vezető makroközgazdásza, aki úgy véli, hogy a lehető legrosszabb, ami szerinte történhet: 

ha nyer az ellenzék, és nem tud gyorsan kormányt alakítani.

Ha már az indulásnál szétesik a koalíció, az hozná a legnagyobb kilengést.

Az érmének mindig két oldala van

Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makrogazdasági elemzője összességben hasonlóan látja a képet, de egy picit árnyalja:

Ha marad a mostani kormány, akkor a terveiket tudják folytatni. A befektetőket nem fogja váratlan fordulat érni.

Szerinte se lenne jelentős reakció egy Fidesz-győzelem esetén, és valószínűleg a mostani kormánnyal kapcsolatos pozitív és negatív várakozások kiegyenlítik egymást, érdemben nem változna a befektetői légkör. 

Jobbágy Sándor szerint a piaci megítélésnél nagyon nagy szerepe van annak, hogy mit várnak az európai uniós forrásoktól, így van előny és hátrány mindkét oldalon:

Úgy véli, jelentős piaci reakció nem valószínű egy Fidesz-győzelem esetén. Itt a pozitív és a negatív érvek kiegyenlítik egymást, Érdemi reakció nem készül.

Ha nyer a Fidesz és nincs kétharmada, akkor az a fontos véleménye szerint, hogy egy stabil biztos többsége lesz-e. Úgy véli ebből a szempontból, hogy a gazdaságban a közeljövőben komoly kiigazító lépéseket kell tenni. Ezért fontos szerinte, hogy a kormányt alakító pártnak ne csak egy-két mandátumos többsége legyen.

Jobbágy Sándor szerint az ellenzéki kormányalakításnak ugyanúgy vannak pozitív és negatív oldalai, itt megvan az a lehetőség, hogy az ellenzék az Európai Unióval könnyebben tudna tárgyalni, hamarabb jutna kompromisszumra. Viszont a negatív oldalon megjelenhetne, hogy a mostani ellenzék által alkotott kormány valószínűleg lassabban hozná meg a döntéseket. 

Itt több lenne az egyeztetési kényszer, és ahhoz is idő kell, hogy áttekintsék a költségvetést.

Az elemző szerint az is megjelenhet a negatív oldalon, hogy a befektetők hogyan látják, az ellenzéki kormányalakításnak mekkora a mozgástere – tekintettel az alaptörvényre. 

A Concorde vezető makroközgazdásza szerint befektetői szemmel mindig a bizonytalanság a legrosszabb:

Ha lelassul a kormányalakítási folyamat, az a legrosszabb. Bármilyen eredmény, ami lassítja ezt, az rossz. Szerintem az ellenzéknél jelen tudásunk szerint elmondható, hogy a hatpárti koalíció lassabban fog működni, és ezt mindenképpen beárazza majd a piac.

Viszont a Concorde vezető makrogazdasági elemzője szerint a forint árfolyamát jelentősebben befolyásolják külső tényezők, ez látszik a régiós devizáknál, amelyek nagyrészt hasonló irányt és ingadozást mutattak.

Abban az állításban mind a két közgazdász egyetértett, hogy

Magyarországon az árfolyamot elsősorban a háború mozgatja, kevésbé mérvadó a választási eredmény.

Itt olvashatja az Index választási mellékletét a friss adatokkal, hírekkel, interaktív térképpel kiegészítve. Kövesse velünk percről percre az április 3-i országgyűlési választásokat!

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)