Van olyan bolt Hollandiában, ahol olcsóbb a liszt, mint Magyarországon

20220416 170128
2022.04.17. 08:45 Módosítva: 2022.04.17. 11:14
Egy Hollandiában élő olvasónktól kaptunk egy fotót nemrég, aki az egyik szupermarketben sétálva arra lett figyelmes, hogy a Magyarországról exportált búzafinomliszt ottani ára 4 kilogrammos kiszerelés esetén 2 euró.

Az Index Hollandiában élő olvasója szombaton lett rá figyelmes, hogy az országba importált magyar finomlisztet 4 kilogramm/2 eurós áron árulják. Ebből kiindulva egy kilogramm liszt összesen fél euróba kerül,

AMI MAI ÁRFOLYAMon SZÁMOLVA MINTEGY 188 FORINTRA JÖN KI. ITTHON A KILÓNKÉNTI ÁR 200 FORINT FELETT JÁR.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói átlagárakra vonatkozó adatai szerint a liszt kilónkénti ára idén januárban volt a csúcson – 242 forint –, majd a kormánydöntést követően februárban 211 forintra csökkent.

Pár éve még 150 forint alatt 

A KSH legfrissebb adatai szerint egy kilogramm liszt átlagára 212 forint volt márciusban. Bő három éve, 2018 végén ez még 150 forint alatt volt.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök az év elején jelentette be, hogy a kormány hat élelmiszer árát is a 2021. októberi szinten rögzíti, a KSH később közzétette ezeket az árakat, melyek a következők:

  • a kristálycukornál kilogrammonként 261 forint,
  • a finomlisztnél 203 forint,
  • a sertéscombnál 1420 forint,
  • a csirkemellfilénél 1600 forint,
  • a farhátnál 293 forint,
  • a napraforgó-étolajnál literenként 713 forint,
  • a 2,8 százalékos UHT tartós tejnél pedig 268 forint.

Hogy lehet olcsóbb 1000 kilométerrel odébb a magyar liszt?

Valószínűleg a kisebb holland áfa miatt olcsóbb a magyar liszt Venlóban: az EU honlapja szerint Hollandiában kétféle áfakulcs van (általános és kedvezményes, 21, illetve 9 százalék), míg az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az áfa mértéke (27 százalék).

gyártó honlapja szerint áfa nélkül 157 forint a liszt kilónkénti ára a hollandoknál, ezt felszorozva az ottani áfakulccsal 758,67 forint lenne a 4 kilogramm – szemben a közel 800 forintos magyar árral.

FONTOS MEGJEGYEZNI: AZ OLVASÓI FOTÓ ALAPJÁN NEM DERÜL KI, HOGY A LISZT AKCIÓS VOLT-E A BOLTBAN, ILLETVE AZ SEM, HOGY A BOLTHÁLÓZAT MÁS TERMÉKEI DRÁGÁBBAK-E, MINT MAGYARORSZÁGON.

Darabonként ennyi?

Az olvasó által Venlóban kiszúrt 2 Brüder holland szupermarket más termékeinél is megfigyelhető, hogy a termékek gyűjtő- vagy tálcás árait adják meg a vásárlók számára. Akciós újságjukban egyébként hasonlóan adták meg például a 0,33 literes dobozos üdítő árát is: 6,99 euróért adják a tálcát (24 darabot), azaz nem 2500 forintnyi eurót kérnek 3,3 deci kóláért. 

2022-04-17 10 59 43-Window.png

Ha darabonként 1 euró 99 cent lenne egy kiló magyar importliszt, az akkor is sok, ha Hollandiában éppen hiánycikk a liszt és az olaj, főleg annak tudatában, hogy a holland Spar polcain „Gwoon patentbloem” néven futó liszt kilónként 0,92 euróba kerül, ami jelenlegi árfolyamon 346 forintnak felel meg, de találunk „Spar bloem” néven ennél kevesebbért, 0,71 euróért is, ez most 267 forint. Ez azt jelenti, hogy a sparos termék durván 75 százalékkal kerül kevesebbe, mint a 2 Brüderben kilónként.

(Borítókép: Olvasói fotó / Index)