Matolcsy György: Elromlottak a pénzügyi egyensúlyok Magyarországon
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
„Elromlottak a pénzügyi egyensúlyok Magyarországon” – jelentette ki a keddi kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A jegybankelnök szerint a piaci egyensúly – a kereslet-kínálat – felbomlott, elszabadult az infláció, a kormány pedig nagyon helyesen árstopokkal fékezi. Matolcsy György elmondta, hogy
Magyarországon kilenc százalék körüli éves infláció lesz idén.
Úgy véli, hogy szintén elromlott a költségvetés egyensúlya – pedig szerinte óriási vívmány volt, hogy korábban három százalék alatt tartottuk a költségvetési hiányt –, valamint a külkereskedelmi egyensúly is (főleg a folyó fizetési mérleg).
Matolcsy György kijelentette, hogy „mindhármat helyre kell hoznunk”, ezért is hozott ma a Monetáris Tanács ilyen döntést.
Adóreformot sürget az MNB
A jegybankelnök beszélt arról is, hogy az MNB-ben úgy gondolják, hogy „le kell tenni egy második adóreform alapjait”. Hozzátette, hogy ezt a 2010-es évek elején már sikeresen megtették. Ennek az adóreformnak szerinte zöldnek, digitálisnak és a forgalmi adóra koncentrálónak kell lennie
Matolcsy szerint a monetáris politika mindent megtesz a fenti kihívások megoldásaiért, de szükségük van a költségvetés támogatására is, azaz arra, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly – ezt javasolják is a kormánynak.
Az MNB küzd az infláció megfékezésérért, és további javaslatokkal segíti majd a kormány munkáját
– fogalmazott a jegybankelnök.
Csak jövőre csökkenhet érdemben az infláció
Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint csak az orosz–ukrán háború 2,5-3 százalékpontot jelenthet az idei inflációban. Várakozásaik szerint
2023-ban indulhat meg az infláció csökkenése.
Szerinte a magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik, ezt jelzi az is, hogy adataik szerint 2022 első negyedévében még tovább élénkülhet a növekedés: hét-nyolc százalékos éves reálgazdasági növekedést várnak az év első három hónapjára, ami várhatóan az uniós rangsor első néhány helyének valamelyikére lehet elég.
Kijelentette, hogy az árstabilitás elérése érdekében a monetáris politika fókuszában továbbra is az infláció elleni fellépés áll – amíg az infláció el nem éri a háromszázalékos célt.
(Borítókép: Matolcsy György 2021. december 1-jén. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)