Szijjártó Péter érti, hogy ütni kell a kormányt, de a lapok kiterítését várja az újságírótól

DBZOL20220518017
2022.05.18. 15:50
Sokkal-sokkal kedvezőbb a jelenlegi gázszerződés, mint az azt megelőző, 20 évvel korábban megkötött szerződésben alkalmazott árképlet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a G7 gazdasági magazinban megjelent cikkre is reagált.

A G7 gazdasági hírmagazin ma megjelent cikkében ír arról, hogy egyetlen olyan uniós tagállam volt februárban, amely drágábban vásárolta az orosz gázt, mint Magyarország, ez pedig nem más, mint Litvánia. A lap szerint februárban köbméterenként körülbelül 394 forintos átlagáron érkezett a földgáz Magyarországra, ami hatszorosa annak, amennyit a lakosság fizet. Szerintük „a kormány által hangoztatott olcsó orosz gáz csak mítosz”.

Erre a cikkre reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának tartott meghallgatása után az újságírók kérésére. Szerinte „ezek komolytalan felvetések”.

Értem én, hogy mindenhogyan ütni kell a kormányt, meg mindenhogyan bizonytalanságot kell kelteni, meg azt, hogy egy újságírónak kevesebb felelőssége van, mint egy döntéshozónak, és bármit leírhat mindenfajta következmények nélkül. Ehhez képest mások azzal vádolnak minket, hogy mi vesszük a legolcsóbban, és ez miért van

– mondta a miniszter. Hozzátette, hogy „ha egy G7-es újságíró meg tudja mondani, hogy a környéken lévő országok gázvásárlási szerződéseiben mi van, akkor gratulálok, terítse ki a lapjait, mert olyan tudás birtokában van, amiben nagyon kevesen vannak”.

Ez nekem is segítség lenne, hogyha ezt megmondaná

– emelte ki Szijjártó Péter. Ugyanakkor megjegyezte: a tavaly szeptemberben aláírt hosszú távú gázvásárlási megállapodásban kötött árképlet „sokkal-sokkal kedvezőbb, mint az azt megelőző 20 évvel korábban megkötött szerződésben alkalmazott árképlet”.

Tehát amit a szocialista kormány korábban megkötött szerződést, az abban lévő árképlet sokkal hátrányosabb volt Magyarország számára, mint amit mi ki tudtunk alkudni

– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2022. május 18-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)