Jelentősen nőtt a költségvetési hiány
Januárban 151,3 milliárd forintos többlettel, februárban 1 585 milliárd forint, márciusban 875,7 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt a központi alrendszer.
A központi alrendszer első négyhavi 2635,6 milliárd forintos hiánya több mint két és félszerese az egy évvel korábbinak
– 152,5 százalékkal magasabb annál.
Ezen belül a központi költségvetés közel 2 669 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 18,7 milliárd hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 52,8 milliárd forintos többletet mutattak.
Nőttek a kiadások
A központi költségvetés deficitje éppen háromszorosa lett a tavalyi 890 milliárd forintnak, a tb-alapok hiánya viszont mindössze 13,4 százaléka a tavalyi 139,1 milliárd forintos összegnek.
A központi alrendszer bevételei 9 824,6 milliárd forintot tettek ki április végéig, 1 950,8 milliárd forinttal, 24,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A kiadások közel 12 460 milliárd forintot értek el
– ami 3 542,8 milliárd forinttal, 39,7 százalékkal több a tavalyinál.
(MTI)