Újabb mélypont: fillérekre volt a 403 forintos euró
![20220613132925 PAP 5145](https://kep.index.hu/1/0/4380/43804/438046/43804676_df6e573af7add62b1275a78990ef0f3a_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Igazán rájuk fér: régóta várt jó hírnek örülhetnek a magyar vállalatok
- Karikó Katalin az Indexnek: Ha egy kutatót gátol a rendszer, keressen kiutat
- Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra
- Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
- Felcsillant Fortuna mosolya, csaknem 12,5 millió forintot zsebelhet be egy magyar szerencsejátékos
Még a gyengülő euróval szemben sem tudta tartani magát a forint és az elmúlt időszakban ellenállást jelentő 395-ös szinten lévő ellenállást átütve pénteken is egészen az esti órákig veszített értékéből, akkor viszont elkezdett távolodni. A magyar fizetőeszköz még a 395,5-ös árfolyam közeléből kezdte a pénteken, de aztán folyamatosan gyengülve már délután három órakor megközelítette az eddigi történelmi mélypontot jelentő 399,583-as szintet.
Hétfőn is mínuszban kezdte a napot a forint: ugyan 397,933 volt a hétvégi utáni kezdő árfolyam, de reggel 8 után nem sokkal már 398,95 közelében járt az eurókurzus a stooq.com adatai szerint.
Ekkor már át is vitte a mélypontot az egyébként a dollárral szemben gyengülő euróval szemben: napközben ugyanis 0,9 százalék körüli szinten gyengült a közös európai deviza a dollárhoz képest. A forint így nem meglepő módon már péntek délelőtt új mélypontra esett az amerikai pénzzel szemben, az árfolyam 379,62 fölé is benézett a Stooq.com adatai szerint.
Az euróval szembeni új mélypontot a 400.179 jelentette hétfő 15 óra után.
Az elmúlt 52 hét sem alakult jól a forint szempontjából, közel 50 forinttal lett drágább az euró, ami 15 százalékhoz közeli gyengülést jelent.
Közben az eurónak sincs erős időszaka, múlt hét óta folyamatosan gyengül a dollárral szemben. Éves alapon 13–13,5 százalékot veszített az amerikai fizetőeszközzel szemben. Ennek a felét az idén szedte össze, 8 százalékos mínuszt hozott január eleje óta.
![286750155 387705026712605 4122794412356381150 n.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4380/43807/438070/43807010_fcc813fba427c739db549070d72b8ede_wm.png)
Elemzői reakciók
Lapunk megkérdezte Suppan Gergelyt, a Magyar Bankholding vezető elemzőjét, aki felhívta figyelmet arra, hogy a lengyel zloty is gyengült. Így elképzelhető az is, hogy nemcsak a forint, hanem a régió teljesíthet ma rosszul. Szerinte elég furcsa, ami most történik, hiszen az amerikai inflációs adatnak – ami múlt héten pénteken jött ki – nem kellene ekkora hatással lennie. Az elemző egyértelműen kiemelte,
Nem látni még, hogy mitől szálltunk el ennyire.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a pénteki amerikai inflációs adat elrontotta piaci hangulatot, és ez már önmagában nem kedvezett a forintnak, „de a forint folyamatosan gyengül a választások óta, és úgy néz ki, hogy ebből a gyengülő csatornából nem tudott kitörni”. Németh Dávid szerint az okok abban vannak, hogy a költségvetési hiányunk magasabb lett, és a kiigazítások a költségvetésben kevésbé piacbarátok. Véleménye szerint „Magyarország külpolitikai tevékenységét se értékeli pozitívan a piac, hiszen továbbra sincs az EU-s pénzekről megállapodás”.
Fontos megjegyezni, hogy szintén negatív hatás az orosz–ukrán háború, illetve annak elhúzódása, ami folyamatosan energiaválsággal fenyeget, bár ennek közvetlen hatása nincs a forint árfolyamára.
Frissítés: majdnem 403 forint volt az euró árfolyama
A forint leggyengébb árfolyama 402,96 forintos eurójegyzésen és 386,53 forintos dollárjegyzésen volt hétfőn. A svájci frankkal szemben a leggyengébb jegyzés továbbra is a 2022. március 7-i 398,93 forint.
Az eurót hétfőn délután hat órakor 401,37 forinton jegyezték a délelőtt kilenc órai 398,85 forint után. A dollár jegyzése a reggeli 380,44 forint után 384,48 forinton állt este hat órakor, a svájci franké pedig 384,25 forint után 385,66 forinton.
Este hat órai jegyzésén a forint 8,8 százalékkal állt gyengébben az év eleji kezdéshez képest az euróval, 18,5 százalékkal a dollárral és 8,5 százalékkal a svájci frankkal szemben.
(Borítókép: Valutaváltó Budapesten 2022. június 13-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)