Új vezérigazgatója van az ÉMI-nek

2022.06.14. 17:14
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter június 15-től Buday-Malik Adriennt nevezte ki a ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatójának.

A miniszter közleménye szerint az új vezérigazgató korábban a társaság innovációért felelős vezérigazgató-helyettese volt. Jelentős, nemzetközi környezetben szerzett ágazati és felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, számos, az építéságazat és épített környezet fejlődését meghatározó kezdeményezés előkészítésében és megvalósításában vett részt az elmúlt években. Buday-Malik Adrienn 2015 szeptemberétől dolgozik az ÉMI Nonprofit Kft.-nél, fejlesztési igazgatóként a hazai és nemzetközi kutatási-fejlesztési és innovációs projektek, a fenntartható és intelligens technológiák, valamint az energiahatékonyságot támogató műszaki fejlesztések összefogása a volt a feladata.

Az új miniszternek az új vezérigazgatótól komoly elvárásai vannak: a beruházások ösztönzését és minőségbiztosítását az ÉMI továbbra is hatékonyan támogassa, elsődlegesen olyan intézkedéseken és támogatási programok megvalósításán keresztül, amelyek a magas minőségű, leggazdaságosabban elérhető építési termékek, építőanyagok beépítését, a magyarországi gyártókapacitások bővítését, a beruházások költségeinek féken tartását és a családok otthonteremtését helyezik előtérbe.

Nagy Márton közleményében kitért arra is, hogy a távozó Gyutai Csaba vezetésével az ÉMI érdemben tudta megerősíteni szerepét az állami  beruházások támogatásában és minőségbiztosításában, az építésgazdasági beavatkozások megvalósításában.

Jelentősen növelte a nyereségét

Az ÉMI honlapján elérhető tájékoztatás szerint az ÉMI Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrző innovációs intézménye, a hazai építésügy meghatározó szereplője és szakmai szellemi központja. Tevékenységét országos lefedettséggel látja el. Az 1963-ban létrehozott Építésügyi Minőségvizsgáló Intézet volt az ÉMI jogelődje.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nettó árbevétele 2021-ben 3,239 milliárd forint volt, ami 1,198 milliárd forinttal több mint egy évvel korábban. A társaság tavaly 407,574 millió forint nyereséggel zárt, míg 2020-ban 337,339 millió forint volt az adózott eredménye.

(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

A készségalapú szemlélet terjed.

február 7., 15:02

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

43 perce

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.

19 perce