90 milliárd forintnyi uniós pénzt kaphatnak a magyar vállalkozók

2022.06.17. 19:23 Módosítva: 2022.06.17. 19:32
Összesen 226 millió eurónyi, mintegy 90 milliárd forint keretösszegben juthatnak hozzá uniós pénzhez a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) a jövőben, miután az Európai Bizottság jóváhagyta azt a magyar programot, amit az ukrajnai háborúval összefüggésben alkotott meg a kormány.

Jóváhagyta az Európai Bizottság azt a 226 millió euró (90 milliárd forint) keretösszegű magyar programot, amely a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására szolgál, és amit az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben hoztak létre – adta hírül az MTI a brüsszeli testület közlése alapján.

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos elmondta: a támogatás lehetővé teszi, hogy a magyar kormány enyhítse az ukrajnai háború gazdasági hatását és azt a likviditási hiányt, mellyel a különböző ágazatok kis- és középvállalkozásai szembesülnek a geopolitikai válság és a szankciók miatt.

Az Európai Bizottság indoklásában kiemelte: a program célja, hogy elegendő pénzforrást biztosítson a rászoruló vállalkozásoknak. Az EB azt is hozzátette, hogy a magyar program célja a kkv-k ágazatokon átívelő támogatása az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben.

A programot az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezeli, a támogatást új hitelekre adott garanciák formájában legkésőbb december 31-ig nyújtják.

Futamideje nem lehet hosszabb, mint hat év, a kezességvállalási díjaknak pedig tiszteletben kell tartaniuk az ideiglenes válságkeretben meghatározott minimális szinteket.