Ha nincs gázszállítás az Északi Áramlaton, télre megfagyhat Európa

GettyImages-1236582723
2022.06.18. 18:50
Mint ismeretes, a héten a Siemens és a Gazprom közötti csörtének köszönhetően drasztikusan csökkent az Európába érkező földgáz mennyisége az Északi Áramlaton. A vészforgatókönyvek már úgy számolnak, hogy nem lesz elegendő földgáz Európában a télen.

Egyre több nemzetközi elemző szerint Európában az a veszély fenyeget, hogy a téli csúcskereslet idején elfogynak a földgázkészletek, ha Oroszországból az Északi Áramlaton keresztül – ami egy létfontosságú vezeték – teljesen leállnak a szállítások. A legrosszabb forgatókönyv szerint ha a Németországig nyúló vezetéken egy molekula sem érkezik, akkor Európa nem éri el az Európai Unió által megszabott tárolási szintet a fűtési szezon novemberi kezdetéig.

Januárra pedig teljesen elfogynak a készletek.

Ha nem kerül sor a hetedik szankcióra, azaz az orosz gázt nem sújtják büntetőintézkedéssel, akkor is elkerülhetetlennek tűnik, hogy egy bizonyos fokú felhasználói korlátozást kelljen bevezetni – emlékeztetett erre Massimo Di Odoardo, a WoodMac gáz- és LNG-kutatásért felelős alelnöke.

Az orosz állami gázvállalat, a Gazprom az elmúlt napokban csökkentette az olasz, német, francia és osztrák fogyasztói ellátást, ezzel újra teljesen felkavarta az energiapiacokat. Az Északi Áramlaton történő gázszállítással kapcsolatosan a héten kialakult probléma oka mindkét érintett fél szerint más: az oroszok azt mondják, hogy a Siemens által gyártott turbinák javításával kapcsolatos problémák miatt voltak kénytelenek csökkenteni a Balti-tengeren átvezető Északi Áramlat gázvezeték kapacitását. Németország szerint viszont a csökkentés „politikai indíttatású”, és ezzel az oroszoknak csak egy céljuk van, hogy az európai piacokat elbizonytalanítsák.

Ha tartósan alacsony lesz az orosz szállítás, akkor az érdemben akadályozza a nyári tárolók feltöltési időszakát. Pont akkor, amikor a készletek kezdtek volna helyreállni, és úgy nézett ki, hogy az Európai Unió november 1-jéig eléri az általa kitűzött célt, és legalább 80 százalékos töltöttségi szinttel fogja várni a telet.

Nemzetközi elemzők számításai szerint ha az Északi Áramlaton történő szállítás teljesen leáll, akkor az európai tárolók szintje november 1-jén mindössze 59 százalékon fog állni. Ha a vezetéken továbbra is csak a kapacitás 40 százaléka érkezne, akkor a tárolási szint addigra a 67 százalékot fogja elérni. Így a készletek kimerülésének kockázata csak a tél végén jelentkezne. Ha a vezeték visszatér a normál működéshez, akkor viszont lehetséges, hogy a tárolóhelyek november 1-jéig akár 80 százalékra is feltöltődnek.

A lapunk által megkérdezett elemző kicsit árnyalta ezt a kérdést, és felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország a háború alatt is teljesítette a hosszú távú szerződéseit:

A hosszú távú szerződéseit Oroszország feltehetően be fogja tartani. Lehet, hogy most van technikai probléma, de a szerződésekben mennyiségek is meg vannak határozva, és ezeket le kell szállítaniuk

– nyilatkozta lapunk megkeresésre Gaál Gellért, a Concorde vezető elemzője.

A cseppfolyósított földgáz megmenthet minket

Az LNG az év eleje óta döntő szerepet játszik ebben a játszmában, mivel Európa nagy mennyiségben importál ilyen üzemanyagot, elsősorban az Egyesült Államokból. Az LNG beáramlása az év eddigi részében elsősorban a megnövekedett amerikai exportnak köszönhető, és ez továbbra is kulcsszerepet játszik az Oroszországból érkező vezetékes gáz csökkentett mennyiségének ellensúlyozásában. Viszont a megnövekedett LNG beérkezése az importkapacitásokra is felhívta a figyelmet, és rávilágított arra, hogy 

az európai piac nem megfelelően diverzifikált, és túl nagy az orosz nyersanyagkitettség.

Így se megfelelő mennyiségű fogadóterminál nem áll jelenleg rendelkezésre, se vezetékes hálózat nincs Európában, ami a nyugatról keletre történő gázszállítást megoldaná.

Mi lesz veled, orosz gáz?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrinform hírügynökség szerint a héten azt mondta, hogy Oroszország megint növelte a gáz árát Európában, és ez azt is bizonyítja, hogy a kontinensnek meg kell tanulnia az orosz gáz nélkül élni. „Azt hiszem, nem véletlen, hogy a gázhelyzet megint romlott Európában, és hogy megint megnőttek az árak. Oroszország ezt szándékosan teszi, és azért korlátozza a szállításokat, hogy lecsapjon az európaiakra” – fogalmazott az ukrán elnök, aki ezt követően hozzátette, hogy

Európának át kell térnie az orosz gáz nélküli életre, meg kell szüntetni ezt a függőséget.

A már hónapok óta tartó energiaár-emelkedésnek két oka van: először a koronavírus-járványból lábadozó gazdaságokban hirtelen megugrott az energiakereslet, amit a kínálati oldalon egyszerűen nem tudtak azonnal kiszolgálni. De már az ősszel kiéleződött az Európai Unió és Oroszország közötti feszültség, mivel a Gazprom csökkentette a gázszállításokat, hogy így helyezzen nyomást az Európai Unióra az Északi Áramlat 2 gázvezeték engedélyeztetése miatt – ahogy az egy korábbi összefoglaló cikkünkből kiderül. A végső ütést pedig az vitte be, hogy Moszkva – Európa első számú gázszállítója – megtámadta Ukrajnát.

Noha a héten több országban, köztük még Szlovákiában is csökkentette a szállított gáz mennyiségét a Gazprom, Magyarország a kivételek között van.

Magyarország földgázellátása biztosított

Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Magyarországra irányuló földgázbeszállítások a szerződések szerint megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak:

„Nagyon komoly feszültségek vannak a nemzetközi politikai életben, ezeknek egy részét az energiaellátással kapcsolatos kérdések generálják. Most már sokszor ott tartunk, hogy nem is a beszerzett energia ára a kérdés, hanem az, hogy van-e egyáltalán elég energiaforrás” – adott némi aggodalomra okot a külügyminiszter, majd leszögezte, hogy hazánkba mindenfajta fennakadás nélkül, menetrend szerint érkezik az Oroszországból importált földgáz:

a magyar ellátás döntő többsége Ausztrián és Szerbián keresztül érkezik meg Magyarországra, Ausztria felől naponta 12-14 millió köbméter, Szerbia felől pedig 10 és 16 millió köbméter között érkezik a földgáz. Emellett Szlovákia és Horvátország felől is folyamatos a beszállítás. Jól tettük, hogy szerződést kötöttünk a Gazprommal, ha nem így járunk el, most nagy bajban lennénk. Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll.

Az Index megkereste a kérdésben az FGSZ Földgázszállító Zrt.-t, Magyarország egyetlen földgázszállítási rendszerüzemeltetőjét, hogy itthon tapasztalható-e csökkenés a tranzitmennyiségben. Lapunknak úgy fogalmaztak, hogy „az elmúlt napokban a június első két hetére jellemző mennyiséghez hasonló volumenű földgáz érkezett Magyarországra az FGSZ határkeresztező vezetékein keresztül. A szállításokban nem tapasztaltunk számottevő változást, több határponton is folyamatos a beszállítás Magyarországra”. 

Sőt itthon különleges a helyzet az EU többi országához képest: ahogy az FGSZ ismertette lapunkkal, „a rendkívüli piaci körülmények dacára az előző év azonos időszakához képest még valamelyest növekedett is a rendszerünkön forgalmazott földgáz mennyisége”.

(Borítókép:  Krisztian Bocsi / Bloomberg / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint

Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint

Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.

2 perce

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

1 órája

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

1 órája

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

3 órája

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05