Méhek állatjóléti támogatására pályázhatnak a méhészek
Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői közleménye szerint kifejtette, a méhek jóllétét előtérbe helyező méhészeti tevékenység támogatása érdekében az AM új támogatási konstrukció bevezetéséről döntött.
A kiírás a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését, valamint a méhegészségügyi problémák megelőzését célozza, ennek érdekében támogatja a méhek jóllétét szolgáló higiéniai, állatvédelmi körülmények biztosítását. A méhek egészsége, kiegyensúlyozott fejlődése és nyugalma elősegítésével a méhcsaládok a betegségeknek jobban ellenállhatnak, így az egészséges méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltatása is fokozható – emelte ki a miniszter a közleményben.
Információk a kérelem benyújtásáról
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási kérelmek benyújtására június 20. és július 19. között van lehetőség, a támogatás kötelezettségvállalási időszaka július 1-től december 31-ig tart.
Támogatott tevékenység a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartása. Ennek érdekében a támogatást igénylő köteles a támogatott méhtenyészetben – méhcsaládonként, évenként egy alkalommal – a mézelvételkor (pergetéskor) 4 kilogramm mézet visszahagyni. A méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért évente méhcsaládonként 15 euró (körülbelül 6 ezer forint) a kifizethető összeg.
Nagy István hangsúlyozta, a felhívás keretén belül az Agrárminisztérium a nyilvántartásban szereplő méhészek számára biztosít vissza nem térítendő támogatást.
Fontos feltétel, hogy a támogatást igénylő a kérelem beadását megelőzően legalább 3 éve a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben bejelentett és nyilvántartott méhtenyészettel rendelkezzen – olvasható a közleményben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál
A bérek vásárlóereje is erősödött.
február 25., 08:41
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon
A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.
február 25., 19:26
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól
A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.
február 25., 11:12
- Gazdaság
Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél
A tűzszünet esetén a légitársaság ukrajnai járatai is újraindulhatnak.
február 25., 13:47
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született
A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.
február 25., 14:42
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
tegnap, 19:04
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
tegnap, 20:13