Aki megszerettette a magyarokkal a salátát, és nem hagyja elszállni a saláta árát

Lehet szépeket és jókat mondani üzleti stratégiáról, céges vízióról, illetve mutogatni az impozáns főkönyvet, elbüszkélkedve az elért nyereséggel, a döntő a végén úgyis az lesz, hogy a gyárlátogatás után milyen benyomásokkal távozik az ember. Például egy szélsőséges példával élve azt mondja: köszönöm szépen, most, hogy mindent láttam, soha többé nem kérek az adott élelmiszerből. (Biztos vagyok benne, hogy ezen a ponton máris beugrott egy elrettentő saját gasztroélmény.)

Az Eisberg Hungary gyáli főhadiszállásából kilépve szerencsére pont ennek az ellenkezője volt az érzés: a termék, amely eddig is szimpatikus volt, és sűrűn került az asztalra, most vált csak igazi kedvenccé, mostanában divatos szóval élve love branddé. Arról az idén a szinte napra pontosan harmincéves üzemről van szó, ahol kétszáz munkatárs ötezer négyzetméteren profi osztályozó-, mosó-, szárító- és csomagológépek segítségével állítja elő nekünk nagy tételben a friss, konyhakész salátát.

Eleve ott kezdődött a történet, hogy az úgynevezett tiszta zónába csak egy hosszú, koreografált bemosakodós higiéniai rituálét elvégezve lehetett belépni. Ezt egy kedvesen szigorú hölgy koordinálta, akitől először egy maszkot kaptunk, amit két Covid-év után a legnagyobb természetességgel vettünk föl, akárcsak a gumikesztyűt, amire a körömlakk miatt volt szükség. Meg kellett szabadulni közben a fülbevalótól is, majd kaptunk polárpulcsit és fehér védőköpenyt is.

A szertartás itt még nem ért véget: a hajháló alól egy árva hajtincs sem lóghatott ki, a szandált pedig csak az erre kijelölt helyen lehetett a csinos, hófehér, frissen kicsomagolt gumicsizmára cserélni, amelyet ezt követően két kefesoron is végig kellett sikáltatni, hogy bebocsátást nyerjünk az épp megtisztuló vagy már megtisztult fejes saláták, lollók, spenótok, endíviák, rukkolák és batáviák friss zöld illatú világába. Előtte persze nagyon alaposan kezet kellett mosni, aztán fertőtleníteni.

Lelövik a katicát

„Élelmiszer-biztonság szempontjából vajon melyik a problémásabb? A hajszál vagy a katicabogár?” – teszi föl a találós kérdést Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, aki végigkísér bennünket az üzemen, és lelkesen mutogatja a különböző trükkös salátafeldolgozó gépeket. Egyébként a helyes válasz az, hogy

A lényeg, hogy az Eisberg Hungary precízen hangolt üzemében mindent megtesznek azért, hogy ne kerüljön a zacskóba egyik sem, valamint hogy a késztermék kifogástalanul tiszta és biztonságos legyen. Erre mondja a legújabb szleng, hogy patika.

Például van egy gépük, az optikai osztályozó berendezés, amelyik a szalagon futó salátalevelek tengerében infra-, lézer- és színes kamerával azonnal kiszúrja az idegen anyagot, és magas nyomású levegőt alkalmazó szórófejeivel kilövi belőle. Gazsi Zoltán és gépkezelője lelkesen mutogatja a „játékszert”, amelynek éberségét minden beindításkor tesztanyagokkal (kavics, fa, fém, műanyag) teszik próbára.

Az szintén beszédes, hogy az ügyvezetővel akármelyik részlegre lépünk be, mindenütt széles mosollyal fogadják a dolgozók, és – ahol ez már higiénikus – többen őszintén meg is ölelik. Mint Gazsi Zoltán mondja, nem nekünk szól a műsor, ez mindig így van, ha bemegy az üzembe, elkapják az ölelgetős nénik. Hogy tudja-e mindegyik gépet kezelni, nemleges a válasz, de salátát, ha nem is olyan gyorsan, mint a zöldségaprításra beosztott munkatársak, elvileg tud szeletelni.

Tizenöt évvel ezelőtt, amikor az Eisberg Hungary élére kerültem, fél évre ugyanúgy beálltam dolgozni a szalag mellé, hogy megismerjem a munkafolyamatokat, illetve azt, hogy melyik pozíció és feladat mekkora terheléssel jár. Amikor este, a műszak után koszosan, fáradtan hazaestem, a feleségem egy idő után megkérdezte: biztos, hogy igazgatónak vettek fel?

– meséli kezdeti gyári kalandjait Gazsi Zoltán, aki szerencsésnek tartja magát, mert a kezdetektől szabad kezet kap a svájci anyacégtől, a Bell Food Grouptól.

Az Eisberg Hungary vezetőjének pedig nagy és sokrétű a felelőssége, miután Magyarországon a legtöbb kiskereskedelmi és gyorséttermi láncnak, gasztrovállalkozásnak döntően vagy kizárólagosan ők szállítják be a konyhakész, csomagolt salátát. A műfajon belül gyártanak az üzleteknek saját márkás termékeket, valamint viszik Eisberg-brandes csomagolásukat is. A minőségbiztosítás mindkét terméktípusnál ugyanolyan magas szintű, az eltérés a receptúrában és a vágásméretekben rejlik. Amennyiben az üzletlánc például olcsóbb terméket szeretne, kérésükre a madársaláta vagy a rukkola helyett több lesz a tasakban a káposzta és a sárgarépa.

Kötéltánc

Mint a cégvezető mondja, az egy dolog, hogy elszállnak az alapanyag- és az élelmiszerárak. Számukra a legtöbb fejfájást jó ideje már a globális felmelegedés és a munkaerőhiány okozza. 

Egész pontosan az utóbbi öt-hat év hozta el az általuk csak folyamatos nyersanyagkrízisnek nevezett válságot, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb erőfeszítésekkel lehet csak biztosítani a megrendelt nyersanyag mennyiségét és minőségét. Naponta többször kell újratervezni az aktuális megrendelések és nyersanyag-elérhetőség mennyiségének, minőségének függvényében.

Például az egyik legfontosabb nyersanyagunk, a mérsékelten melegtűrő jégsaláta az egyre forróbb nyarak miatt június és szeptember közepe között már nem termelhető Magyarországon. Ezért ebben az időszakban északabbra kell menni: mi ekkor főleg lengyel vagy német salátát importálunk. Persze külföldön sem egyszerű. Télen a legnagyobb európai termesztő terület Spanyolország, ahol az öntözővíz hiánya, a homokviharok és árvizek okoznak egyre több fejfájást, Olaszországban pedig a hőhullámok nehezítik a bébilevelek termesztését

– sorolja a globális felmelegedés okozta problémákat Gazsi Zoltán.

Az ügyvezető igazgató hozzáteszi: munkájuk összességében egy nagy logisztikai manőver, mert a nyersanyag minősége a legprofibb termesztés mellett is nagyban kitett a természet szeszélyességének, miközben az Eisberg Hungarynél versenyt futnak az idővel, hiszen alapanyaguk, a saláta igen érzékeny lélek, amelynek viszonylag rövid az eltarthatósága. A gyorsan lejáró szavatossági idők miatt nem gyártanak, gyárthatnak készletre előre, mindig az aktuális, napközben befutó megrendelésekkel együtt mozognak.

Túl azon, hogy a vállalatnál minden nap egy új kihívás, a nyersanyaghiány mellett őket sem kerüli el a globális alapanyag-, csomagolóanyag-, energiadrágulás és a munkaerőköltségek emelkedése. Ennek ellenére még kitartanak, amit egy tavaszi 10-15 százalékos, a piacon most alacsonynak számító áremeléssel próbálnak túlélni. A cég eddigi stratégiája, hogy a költségemelkedést az üzem, a cég belső hatékonyságának növelésével visszafogják: próbálják házon belül csökkenteni a veszteségeket. Amíg lehet.

„Most nem egy céget látok megreccsenni körülöttünk a piacon. Miután durván, akár hatvan százalékkal is árat emeltek, ettől kezd visszaesni a forgalom, a gyártási kapacitás kihasználása csökken, ami újabb problémákat okoz. Jelenleg mindannyian kötéltáncot járunk, és próbáljuk belőni, hol van az az árszint, amelyet a fogyasztók még elviselnek, és mi sem megyünk csődbe” – osztja meg az Indexszel a piac dilemmáit Gazsi Zoltán.

A saláta mint luxustermék?

Az Eisberg Hungary forgalma eddig évről évre nőtt nyolc-tíz százalékkal, jó kérdés, hogy a mostani árak mellett tudják-e tartani a szintet. Gazsi Zoltán szerint ennél már csak az a nagyobb rejtély, hogy mi lesz a hazai salátafogyasztás jövője. Piaci potenciál biztosan lenne, mert míg például Svájcban a statisztikák alapján nyolc, nyolc és fél kiló salátát fogyasztanak fejenként egy évben, addig Magyarországon – Európa egyik legelhízottabb országában – ez az arány egy kiló alatt van.

„Nekem például – és ezt most tényleg nem a reklám kedvéért mondom – mindig van valami zöld a tányéromon. Nekem az nem reggeli, ha a rántotta mellett nincs ott a saláta. Most viszont mi sem tudjuk pontosan, hogy amikor mindennek megy föl az ára, a fogyasztók milyen döntést hoznak.”

Eljutottunk-e odáig, hogy azt mondják, nincs pénzem, de akkor is megveszem a salátát? Vagy pont a salátát hagyják ki a kosárból, és veszik meg helyette a kenyeret, a vajat és a párizsit?

– magyarázza Gazsi Zoltán, aki egyelőre nem tudja megmondani, hogy jelenleg milyen vásárlói magatartással számolhatnak. Ennek ellenére van egy olyan vízió a cégvezető fejében, hogy idővel vélhetően szegmentálódik a piac: kialakul egy réteg, akinek a saláta annyira szervesen az élete része, hogy következetesen megveszi, hajlandó megfizetni a különleges összetevőket és konyhakészséget. Egy másik réteg az egyszerűbb, olcsóbb, répa- és káposztaalapú mixeket fogja fogyasztani, a többiek pedig kiesnek a piacról.

„Az ágazatra jellemző globális munkaerőhiány és a klímaváltozás együttesen mindenkinek nagyobb veszteségeket okoz. Például jön egy nagyobb hőhullám, amitől tönkremennek a kiültetett növények vagy összeérnek a palántázások, összedől a piac a túltermeléstől, majd pár nap múlva már ki is lőttek az árak a kialakuló hiány miatt. Éppen ezért egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a jövőben valószínűleg sokkal jobban meg kell fizetni minden kiváló minőségű és megfelelően élelmiszerbiztosított élelmiszert” – vázolja fel a lehetséges jövőképet az Eisberg Hungary vezetője. 

A Gazsi Zoltánnal készült interjú az Index A cégvezető nevű sorozatának legújabb darabja. Míg a sorozat első körében Magyarország vezető nagyvállalatainak vezéreivel készítünk rendhagyó életútinterjúkat, a második körben ezúttal olyan sikeres kisebb és közepes vállalkozásokat mutatunk be, akik a profiton túl a fenntarthatóságot, a hozzáadott értéket és a társadalmi felelősségvállalást egyaránt képviselik.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)