Mentőövet dob a kormány a rezsicsökkentésből kieső vállalkozásoknak

D  AS20130109003
2022.06.24. 18:57
A rezsicsökkentett és a piaci ár közötti áram- és földgázárakat ajánl a rezsicsökkentésből kiszorult vállalkozások számára az állami tulajdonú MVM.

A választások utáni nagy kormányzati spórolás részeként jelentette be nemrég a kormány, hogy számos kisvállalkozás, illetve az önkormányzatok számára júliustól véget ér a rezsicsökkentett áron való áramvásárlás lehetősége.

Az egyetemes áramszolgáltatás tarifái szerinti kisvállalati áramvásárlást decemberben fél évre tette lehetővé a kormány, és bár a feltételek szigorúak voltak, számos vállalkozásnak azért sikerült a piacinál kedvezőbb áron energiához jutnia. Ez a lehetőség azonban júliustól véget ért, és tényleg csak a legkisebb, kis energiafogyasztású vállalkozások számára maradt meg a kedvezményes tarifa, amely a kormány szerint egyébként százezer mikrovállalkozás számára teremt lehetőséget.

A szabályváltozás értelmében azonban ha ezek a vállalkozások túllépik a  mikrovállalkozások átlagos fogyasztását figyelembe véve meghatározott felső korlátot, azaz felhasználási helyenként a villamos energia esetén az évi 4606 kilowattórát, míg a földgáznál az évi 1489 köbmétert, akkor a túlfogyasztott mennyiségekért már piaci árat kell megfizetniük.

Ehhez képest némi meglepetésre péntek este közleményben jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium, hogy egyrészt a mennyiségi korlátot túllépőknek, másrészt a rezsicsökkentett tarifából kiszoruló vállalkozásoknak mentőövet nyújt az MVM Next.

Augusztustól év végéig ugyanis ezek a vállalkozások – az árszabástól függően – 87,33–118,53 forint per kilowattóra villamosenergia- és 13,17 forint per megajoule földgáztarifáVal kalkulálhatnak. 

Ezek az árak a jelenlegi világpiaci áraknál lényegesen kedvezőbbek, ugyanis az aktuális tőzsdei árak alapján 119,34–163,12 forint per kilowattóra áram- és 17,79 forint per megajoule földgázár érhető el a piacon.

A közlemény szerint az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ezeknek megfelelő árakat fog alkalmazni azokra a fogyasztókra is, akik már nem jogosultak az egyetemes szolgáltatásban való vételezésre, és a leadott nyilatkozatuk alapján bekerülnek az úgynevezett végső menedékes ellátásba. Ezeknek a vállalkozásoknak (és önkormányzatoknak) a 2022. augusztus 1. és 2022. december 31. közötti időszakban lehetőségük lesz kiválasztani a számukra ideális piaci szolgáltatót, amellyel az azt követő időszakra szerződést kívánnak kötni.

A tárca közleménye szerint a rezsicsökkentés bevezetése óta eltelt években a lakosság több mint 2600 milliárd forintot spórolt meg a közüzemi díjakból.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)