Itt a nagy megmérettetés, Magyarország legjobb kenyerei szállnak versenybe

2022.07.01. 06:19
Idén tizenegyedik alkalommal hirdette meg a Magyar Pékszövetség a Szent István-napi Kenyérversenyt. Az első körben ötvenhat terméket vizsgált meg az ötfős szakmai zsűri, különös tekintettel a héjazat, a bélzet, az illat, íz és aroma vonatkozásában. A Magyar Pékszövetség szerint a versenyen csak azok tudnak igazán sikeresek lenni, akik fejlesztenek, időt és energiát fordítanak a folyamatos tanulásra.

A verseny elsődleges célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő, minőségi termékekkel gazdagodjon a választék. A magyar pékek ötletgazdagságának bemutatása a másodlagos szempont – derült ki a Magyar Pékszövetség közleményéből.

Az első fordulóban ötvenhat termék nevezett három kategóriában, a selejtezőn ötfős szakmai zsűri értékelte a termékeket a Magyar Élelmiszerkönyv előírásának megfelelően. A második körös nyilvános eseményen az öttagú szakmai zsűri két résztvevővel bővült. 

A győztes termékekkel augusztus 19–21. között lehet találkozni a Magyar Ízek Utcája rendezvényen, amelynek az idei mottója a gabona. A látogatók betekintést nyernek a különböző búzafajták világába, izgalmas hazai lisztekkel találkozhatnak a Magyarországon működő malmok kínálataiból.

A Szent István-napi Kenyérversenyen három kategóriában lehetett versenyezni: Szent István-napi kenyér, Innovatív kenyér és az idei év új versenyszáma, a Sétáló sütemény.

Az első kategória alapfeltétele volt, hogy a kenyér a Magyar Élelmiszerkönyv előírása szerint készüljön lisztből, hagyományos kovászos technológiával, kizárólag hazai, természetes alapanyagok felhasználásával. Az első helyezést elért Szent István-napi kenyeret augusztus elején, az állami ünnepségek központi sajtótájékoztatóján, a Parlamentben mutatják be.

A Szent István-napi Kenyér kategória verseny kenyerei:

  • Gulyás Kenyér
  • Pásztor Kenyér
  • Mangalicazsíros kovászos Kenyér
  • Szent Istváni Matyó Vekni
  • Durum Kovászos Kenyér
  • Ünnepi Cipócska
  • Egyházi Kenyér
  •  Kerepes Szíve 
  • Szabolcsi Kovászos

A második kategóriában az Innovációs fejlesztések kapnak figyelmet. A pékek nem mindennapi alapanyagokból, különleges gabonák és magvak felhasználásával sütötték meg a kenyereket, érdekes és merész ízvilágot ötvözve a dekoratív megjelenéssel.

Az Innovatív kategória verseny kenyerei:

  • Római Carrot Kenyér
  • Burgonyás-lenmagos Áldás
  • Kukoricás-magvas Vekni
  • Rusztikus Halászlékísérő Kenyér
  • Kendermagos alakor
  • Ringló Cipó
  • Erdei Munkás Kenyér
  • Kriszti Levendulás Kenyere
  • Batátás Kenyér

A harmadik versenyszám ebben az évben újdonságnak számít. A Sétálós süteményeknél alapkritérium a leveles tészta volt, a kialakításkor ügyelni kellett arra, hogy a termék kézzelfogható és séta közben is kényelmesen fogyasztható legyen.

A Sétáló sütemény versenytermékei:

  • Zabos-szilvás Papucs
  • Fahéjas Croffin
  • Kelbimbós Forgó
  • Körtés Fonat
  • Túrós-barackos Szelet
  • Teljes kiőrlésű tönkölyös szilvás papucs
  • Epres fonat

A kategóriagyőztesek a szakma elismerésén és megbecsülésén túl pénzjutalomban is részesülnek.

A Magyar Pékszövetség büszke a hazai pékekre, akik minden helyzetben helytállnak és biztosítják az egyik alapvető élelmiszerünket, a kenyeret, annak ellenére is, hogy jelenleg olyan hazai és globális folyamatok zajlanak a világban, amelyek gyökeresen megváltoztatják a sütőipari szakágazatot – olvasható a közleményben.