Manipulálták a piaci részvényeket, fejenként 30 millió forintos bírságot kaptak
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Az egyik magánszemély több módon is manipulálta a tőkepiacot, félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek a Kulcs-Soft részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről és kínálatáról. A jegybank a fenti „összejátszással” érintett tranzakcióban részt vevő további három magánszeméllyel szemben jelenleg is vizsgálatot folytat. Tiltott piacbefolyásolás bűncselekmény gyanúja miatt az MNB feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen – írta közleményében a jegybank csütörtökön.
Az MNB – bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzéseket is magában foglaló – piacfelügyeleti eljárást folytatott le egy magánszeméllyel szemben, hogy megsértette-e a piaci visszaélésekről szóló rendeletet (MAR). A gyanú szerint az érintett befolyásolhatta a BÉT-en jegyzett Kulcs-Soft részvények árfolyamát.
Mesterségesen emeltek részvényárfolyamot
A jegybank megállapította, hogy ez a magánszemély egyes ügyletkötéseivel több hónapon át tiltott piaci manipulációt követett el. Kereskedése több alkalommal arra irányult, hogy mesterségesen megemelje vagy egy bizonyos árfolyamon rögzítse az adott részvény árfolyamát. Ezzel hamis benyomást kelthetett az értékpapír valós piaci megítéléséről, keresletéről és kínálatáról. Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján az MNB a piacfelügyeleti eljárást kiterjesztette a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére is.
A jegybank megállapította, hogy a Kulcs-Soft igazgatóságának elnöke – a fenti magánszeméllyel, illetve további három magánszeméllyel – előre egyeztetett a Kulcs-Soft részvényre vonatkozó kereskedéséről, így összejátszva félrevezető jelzéseket adhattak a befektetők számára a részvény valós keresleti-kínálati viszonyairól.
Elismerték a jogsértés elkövetését
A megállapított jogsértések miatt az MNB két magánszemély számára megtiltotta a piaci manipulációra vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismételt megsértését, és 30-30 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk. A Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökére vonatkozóan a jegybank egy évig elérhető nyilvános figyelmeztetést is közzétesz honlapján.
A bírságok összegének meghatározása során az MNB súlyosító körülményként értékelte, hogy a magánszemélyek tudatosan, szándékosan valósították meg a jogsértő cselekményüket, miközben az átlagos befektetőnél bővebb ismeretekkel rendelkeztek az adott kibocsátóról. Enyhítő körülménynek számított, hogy a magánszemélyek elismerték a jogsértés elkövetését.