Megrohamozták a kályhaárusokat a kormány bejelentése után

DROTI20130917020
2022.07.15. 20:32
Három nap alatt tízszeresére nőtt a legnagyobb magyarországi kályha- és kandallóforgalmazó cég forgalma, sorban állnak a sparheltekért is.

Július 13-án késő délután Gulyás Gergely bejelentette a rezsicsökkentés részleges kivezetését, ugyan azzal a mondással: az egész intézkedés célja, hogy fogyasszanak kevesebb energiát az emberek. Viszont a részletszabályokkal még adós a kormány, mindössze annyit közölt egy közlemény utolsó mondataként, hogy az előző éves fogyasztást veszik alapul az átlagfogyasztás feletti piaci áras rezsihányad számításakor a szolgáltatók. Az interneten vadabbnál vadabb kalkulációk köröznek, az emberek elkezdtek pánikba esni, és alternatív fűtési megoldások után nézni. 

„Eddig soha nem látott érdeklődés alakult ki a piacon, ami a webshopunk látogatószámában és az értékesítésben is megmutatkozott. Három nap alatt tízszeres forgalmat mértünk, és gyakorlatilag kéthavi forgalmat bonyolítottunk, de a bemutatóteremben is sorban állnak a vásárlók” – mondta az Indexnek Baranyai Zoltán, a Warnex-Global Magyarország Zrt., a legnagyobb hazai kályha-, kandalló- és sparheltforgalmazó marketingmenedzsere. Érdekes módon a jövő heti kánikula ide, fűtésre is alkalmas klímák oda, gyakorlatilag leállt a klímaberendezések iránti kereslet. 

A nyár nem kifejezetten a kandalló- és kályhaértékesítés fő szezonja, mivel azonban a külföldi gyártóknak általában fél évvel korábban le kell adni a rendelést, ezért ők nagyobb raktárkészlettel dolgoznak. Szerinte ilyen keresletnövekedésre egyetlen cég sem volt felkészülve, mivel jellemzően ősztől kezdik venni az emberek ezt a termékkört. „A megnövekedett kereslet miatt a jelenleg nagyjából 5000 darabos raktárkészletünk legfeljebb két hétig tarthat ki” – mondta Baranyai Zoltán. 

Úgy vélte, ha minden ebben az ütemben folytatódik, akkor sok cég kifogyhat a készletekből, de az őszi szezonra berendelt termékek sem biztos, hogy sokáig tartanak majd. Az extrém kereslet nyomán a készlethiány és az infláció miatt valószínűleg az árak is gyorsan emelkedhetnek majd – tette hozzá Baranyai Zoltán, aki szerint a következő körben a tűzifa iránti kereslet és ennek nyomán az ára emelkedhet jelentős mértékben. 

(Borítókép: Tűzifák a kandallóban egy családi házban 2013. szeptember 17-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)