Évtizedekig velünk maradhatnak a magas üzemanyagárak

Július 6-án a kőolaj globális referenciaértéke április óta először csúszott 100 dollár alá. Ez világszerte felcsillantotta a politikusok, vállalkozók és autósok reményét, hogy a magas üzemanyagárak napjai a végéhez közelednek. Az elemzések szerint azonban ez hiú ábránd, hiszen az olajárak mögött strukturális problémák állnak, továbbá a keresleti és kínálati oldal mögöttes dinamikája arra utal, hogy a magasabb árak tartósan, akár évekig velünk lesznek. Az üzemanyagárak jelenlegi állapota alapvetően négy okra vezethető vissza:

1. az üzemanyag iránti kereslet még mindig növekszik, a koronavírus-járvány utáni visszapattanást követően;
2. Európában egyszerűen kevés finomító áll rendelkezésre;
3. a világ legnagyobb olajkitermelői fúrási lehetőségeik határait feszegetik;
4. a világ egyik legnagyobb exportőrállama jelenleg szankció alatt áll.

Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója egyre drámaibban nyilatkozik, legutóbb ezt a kérdést úgy összegezte, hogy „a világ még soha nem volt tanúja ilyen mélységű és összetettségű energiaválságnak. Lehet, hogy még nem láttuk a legrosszabbat, a mostani helyzet az egész világot érinti”. Ahogy József Attila csaknem száz éve megírta: minden mindennel összefügg, „akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ”. Ezek a folyamatok a globális gazdaságra és a politikára sokkal mélyebb hatást gyakorolnak.

Mindent átrajzolnak ezek a folyamatok

A benzinárak idei 42 százalékos emelkedéséhez hasonlót e cikk írójának generációja korábban nem is láthatott. Ez odáig vezetett, hogy brutálisan elszabadult az infláció Európában és Amerikában, ennek pedig az lett a hatása, hogy megfordult az amerikai Kongresszus felállása, és a Republikánus Párt az élre állt az idei félidős választásokon újra. A magas üzemanyagárak a lemaradt régiókban és szerte a világon zavargásokat váltottak ki, a kormányok pozíciói sorra inognak meg. Az éppen fellendülésben levő zöldpártoknak most, miután a szénerőműveket újra kellett indítani, új politikai stratégiák után kell nézniük, és akkor arról még szó sincs, hogy mi lesz a további sorsa magának a zöldátállásnak.

Ez meglehetősen éles fordulat 2020 tavaszához képest, amikor a világjárvány miatt a kereslet évtizedek óta nem látott mélypontra zuhant. Az IEA szerint jövőre a globális olajfogyasztás meghaladja a járvány előtti szintet, sőt több mint 2 százalékkal nőni fog. Ez mind arra utal, hogy vágtatunk egy kínálati válságba, ami talán a gazdasági válságok közül a legrosszabb.

A JPMorgan, amelynek a jelentéseit meglehetősen nehéz figyelmen kívül hagyni, egy olyan apokaliptikus forgatókönyvet festett le, ahol az olajárak hordónkénti 380 dollárra szöknek. Mondhatjuk, hogy ezeket a dolgokat ne írjuk ki a szalagcímekre, hiszen így is elég nagy a feszültség az emberekben, de attól még ezek maradnak a prognózisok. Így a központi bankok folyamatosan emelik a kamatlábakat, és a globális recesszió kilátása miatt a befektetők attól tartanak, hogy a kereslet hamarosan bezuhan. A gazdasági visszaesés azonban ritkán okozta az üzemanyag-kereslet visszaesését.

Egyesek szerint a magas olajár az, amire a világnak szüksége van ahhoz, hogy leszokjon a fosszilis tüzelőanyagokról. De valójában ez még nagyobb kihívássá teszi az átállást, ugyanis úgy készült az energetikai szektor, hogy erre stabilan támaszkodhat, míg a megújuló energiák stabilan nem tudnak az élre állni.

Ahogy a Bloomberg tűpontos elemzéséből kiderül: a világ 20 millió elektromos autója nem elég az olajkereslet csökkentéséhez. Az évente hosszú távú előrejelzést kiadó lap közgazdászainak becslése szerint a közúti közlekedésből származó nyersolaj iránti kereslet csak 2027-ben éri el a csúcsot. Ha esetleg ezeknek a közgazdászoknak nem hiszünk, akkor is el kell, hogy keseredjünk: a Citigroup nemrég közzétett egyik jelentésének értelmében az olajkereslet csak „a legsúlyosabb globális recesszióban” csökkenhet.

Az alternatív megoldások sem biztosak

A válságra az európai országok úgy reagáltak, hogy aki tudta, bekapcsolta a szénerőműveket, alternatív olaj- és gázforrásokat keresett, valamint felszólította az állampolgárokat, hogy spóroljanak. Sajnos az, hogy az európai finomítók kapacitásait a végsőkig feszítik, és óriási LNG-beruházásokba kezdenek, valamint hogy Európa fokozza a megújuló energiaforrások kihasználását, úgy néz ki, nem elég.

A közelmúltban több, hosszú távú ellátási megállapodást is próbáltak kötni az európai országok, ezek között szerepel egy amerikai–német energiaellátási szerződés, valamit Katarral egy cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről szóló egyezség. Németország, Hollandia, Finnország, Franciaország is bejelentette, hogy új importterminálokat épít.

Berlin most három ilyen kikötői gázlefejtő építését tervezi, és a német kormány nemrég négy úszó, ideiglenes terminál bérlésébe is belevágott. Ezeket addig szeretné használni, ameddig a gáz importálására alkalmas terminálok meg nem épülnek.

Hollandia fontolgatja a legnagyobb szárazföldi gázmezőjének újranyitását, ennek a kitermelését a kialakult földrengések miatt állították le. Németország, Ausztria, Olaszország és Hollandia egyaránt bejelentette, hogy tervezik a régi szénerőművek megnyitását, és már 2021-ben jelentősen megnövelték ezeket a kapacitásokat. Viszont az atomerőművek leállítása Németországban még mindig folyamatban van.

A Foreign Policy szerint az orosz energiaellátás kiesése miatt „a kemény igazság” az, hogy még további beruházásokra lesz szükség ahhoz, hogy a fogyasztók számára elérhető legyen a biztonságos és megfizethető energia. Az energiatermelés ösztönzése természetesen a tiszta energiára is kiterjed, és Európa növeli a zöldenergiába történő beruházásokat.

(Borítókép: Robert Habeck német gazdasági és éghajlatvédelmi miniszter 2022. július 8-án. Fotó: Fabian Sommer / picture alliance / Getty Images)