Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi ismertetése szerint a kormány számol az ukrajnai háború elhúzódásával, amely válságot hozhat, számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a határozathozatal előtt elmondta, hogy a tanács szerint az egységes költségvetési javaslatban a módosítások a tervezett pénzforgalmi hányt nem változtatják meg, így az államadósság összege és az eredményszemléletű hiány sem változik. Hozzátette: az Alaptörvény követelménye teljesül.
A kormány ígérete szerint a büdzsé forrásait
- a családok támogatására,
- a nyugdíjak védelmére,
- a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére,
- az ország biztonságának megerősítésére,
- a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint
- arra fordítják majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.
A kabinet ugyancsak meg kívánja őrizni az ország stabilitását és tovább javítaná az egyensúlyi mutatókat, ezért továbbra is fegyelmezett költségvetési politikát követ.
Az államháztartás központi alrendszerének kiadása jövőre 33 ezer 426 milliárd forint, míg bevétele 31 ezer 074 milliárd forint lesz. A hiány eszerint 2352 milliárd forint lesz.
A kormány a jövő év végére a GDP 73,8 százalékára vinné le az államadósságot, ami az idei év végén várhatóan a bruttó hazai termék 76,1 százaléka lesz.
Rezsivédelem és honvédelem
A jövő évi költségvetés szerkezetében a korábbi alapokat két új váltja fel, a rezsivédelmi alap, amelyben 670 milliárd forint és a honvédelmi alap, amelyben 842 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az első alap a rezsicsökkentés fenntartásához biztosít forrásokat, míg a honvédelmi alap azt teszi lehetővé, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére.
A két alap finanszírozásához a kormány olyan ágazatokból várja el a nagyobb társadalmi szerepvállalást, amelyek az elmúlt időszakban magas profitot értek el. Ezt jelenti az erre a profitra kivetett különadó intézménye.
Mutatjuk, mire mennyit költ a kormány
A hazai működési költségvetésnek mind a bevétele, mind a kiadása 27 017 milliárd forint lesz, míg a hazai felhalmozási költségvetés kiadása 3000,5 milliárd, bevétele 1999,3 milliárd.
Az európai uniós fejlesztési költségvetés kiadási oldalán 3407 milliárd forinttal, míg bevételi oldalán 2057 milliárd forinttal számol a kormány, a hiánycél itt 1350 milliárd forint.
Családtámogatásokra 2023-ban 3230 milliárd forint áll majd rendelkezésre, 453 milliárd forinttal több, mint idén. Ebből 370 milliárd forint jut a családokat érintő adó- és járulékkedvezmények fenntartására, a családi adózásra és a legalább négy gyermeket nevelő nők személyijövedelemadó-mentességére, valamint az első házasok kedvezményére.
A 25 év alattiak szja-mentességére 155 milliárd forintot fordít a kormányzat, míg 490 milliárd forintot meghaladó összeg lesz az otthonteremtési program kerete. Tovább növekszik az ápolási és a gyermekek otthongondozási díja.
A nyugellátásokra jövőre közel 4900 milliárd forint jut. Megmarad a teljes havi tizenharmadik havi nyugdíj, a járadékok pedig az inflációnak megfelelően növekednek. Fennmarad a nyugdíjprémium is, amelyre 25 milliárd forint áll rendelkezésre a céltartalékban.
Védelmi kiadásokra 1375 milliárd forint áll rendelkezésre, a rendvédelmi kiadások pedig közel 1013 milliárd forintot tesznek majd ki.
Egészségügyre 2670 milliárd forint szerepel a költségvetésben, ebből 2254 milliárd forint gyógyító-megelőző ellátásra. Oktatásra mintegy 2371 milliárd forint áll rendelkezésre jövőre.
A költségvetés a két uniós ciklus programjait tekintve összességében 3400 milliárd forint kifizetésével és több mint 2000 milliárd forint uniós bevétel beérkezésével számol. Magyarország pedig 604 milliárd forinttal járul hozzá az unió költségvetéséhez.
Az önkormányzatok működésének támogatására mintegy 976 milliárd forint szerepel a büdzsében, az ideinél 102 milliárd forinttal magasabb, az önkormányzati rendszer teljes gazdálkodási kerete pedig 4000 milliárd forint. Folytatódik a Modern Városok és a Magyar Falu Program is – írja az MTI.
Ahogy beszámoltunk róla, a költségvetés elfogadása után az Alaptörvény tizenegyedik módosításáról is döntött a parlament.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)