155 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya júniusban

2022.07.22. 13:22
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya júniusban 155,3 milliárd forint volt, ezzel a fél év végéig felhalmozott deficit 2892,3 milliárd forintra nőtt, ami az egész évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiány 91,7 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.

A júniusi hiány az egy évvel korábbi 392,0 milliárd forintos deficit mindössze 39,6 százalékát érte el. Június végéig a központi költségvetés 3040,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 26,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok viszont 175,2 milliárd forintos többletet értek el. Június végéig a központi alrendszer bevételei az előző év azonos időszakához képest 2783,6 milliárd forinttal, 23,9 százalékkal magasabb összeget értek el, a kiadások pedig 3971,4 milliárd forinttal, 29,8 százalékkal nőttek.

A jelentés értelmében a bevételek között 13,5 százalékkal emelkedtek az adó- és járulékbevételek.

Június végéig az általános forgalmi adóból 3255,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 30,7 százalékkal haladta meg. A személyijövedelemadó-bevétel az év első hat hónapjában 1030,4 milliárd forint volt, 341,3 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbi összegnél – az eltérést a bérek növekedése ellenére és a gyermeket nevelő szülők részére történt egyszeri adó-visszatérítés hatásával magyarázta a minisztérium tájékoztatója. 

A jövedéki adóból befolyt 580,7 milliárd forint bevétel 19,9 milliárd forinttal, 3,5 százalékkal nőtt. Társasági adó címén az év első hat hónapjában 461,1 milliárd forint realizálódott, 112,4 milliárd forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában. Az uniós programok bevételei mérlegsoron június végéig 460,7 milliárd forint bevétel keletkezett. Ez az összeg a 2363,3 milliárd forint törvényi előirányzat 19,5 százalékát teszi ki. Az uniós programokra június végéig 1846,9 milliárd forint összegű kifizetés történt,

ami a 3001,2 milliárd forint törvényi előirányzat 61,5 százalékos teljesítését jelenti.

A nyugdíjbiztosítási alapbevételei 2370,8 milliárd forintot értek el, 440,9 millió forinttal, 22,8 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Június végéig a nyugdíjkiadások 2360,6 milliárd forintot tettek ki, ami 373,4 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakának kiadásait. A 18,8 százalékos növekedést a 13. havi ellátások februári kifizetése okozta.

Érzékelhető a gyenge forint hatása

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 712,3 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 239,9 milliárd forinttal lett több az előző évinél. A központi költségvetés adóssága június végéig 3583,2 milliárd forinttal növekedett, és 44 280 milliárd forintot ért el. A hiányt finanszírozó nettó forintkibocsátás 1522,2 milliárd forinttal növelte az adósságot.

A nettó devizakibocsátás 1851,6 milliárd forinttal, míg a forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése

664,8 milliárd forinttal növelte az adósság nyilvántartási értékét.

A deviza-keresztárfolyamok változása és egyéb tényezők miatt bekövetkezett mark-to-market betétállományok növekedése 209,4 milliárd forinttal járult hozzá az adósságállomány növekedéséhez – derül ki a Pénzügyminisztérium adataiból, amit az MTI összegzett.