A McDonald’s 14 év után először emel a sajtburger árán

2022.07.27. 13:51
Az növekvő élelmiszerárak miatt a brit McDonald's kénytelen volt emelni a termékeik – többek között a sajtburger – árán. Az Egyesült Királyságban az infláció júniusban elérte a 9,4 százalékot.

A McDonald’s közölte, hogy a brit éttermei 10 és 20 penny közötti összeggel fogják emelni a termékeik árát.

A sajtburger 99 penny helyett most már 1,19 fontba kerül.

Mint írták, ha a sajtburger ára az inflációval összhangban emelkedett volna, akkor most még drágább lenne.

Alistair Macrow, a McDonald’s brit és írországi vezérigazgatója a vásárlóknak küldött e-mailben azt írta, hogy a vállalatnak nehéz döntéseket kell hoznia az üzemanyagárak, az alapanyagárak és a bérek növekedése miatt, amely az utóbbi 40 év legnagyobb kihívása.

Tudjuk, hogy semmilyen áremelés nem jó hír, de ameddig csak lehetett, késleltettük és minimalizáltuk ezeket a változásokat

– nyilatkozta Macrow.

Az áremelés – a sajtburger mellett – érinti többek között a reggeli menüket, a nagy kávékat és a McNuggetset is.

Az Ukrajnában dúló háború miatt az üzemanyag és az élelmiszer ára is megemelkedett, és az Egyesült Királyságban az infláció júniusban elérte a 9,4 százalékot, ami 40 éve az eddigi legrosszabb érték.

Egyes cégeknek a személyzet megtartása érdekében emelniük kellett a béreket is, a béremelések azonban nem tartanak lépést a megélhetési költségek növekedésével. Az utóbbi időben az Egyesült Királyságban több cég is áremelést jelentett be, többek között az Amazon, a Prime, a Nestlé és az Univer is – számolt be a BBC.

Mint megírtuk, az euróövezet éves inflációs rátája júniusban új rekordra, 8,6 százalékra emelkedett a májusi 8,1 százalékról, az Európai Unió egészében pedig 9,6 százalékra nőtt az infláció a májusi 8,8 százalékról.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon – az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján – a júniusi éves infláció 12,6 százalék volt a májusi 10,8 százalék után, amelyről ebben a cikkünkben írtunk korábban.