A megelőzést segítő előírások betartása, a fedett helyen történő etetés és itatás a jövőben is országszerte kötelező, teszi hozzá a közlemény. A kedvező besorolás július 27-től érvényes, erről Bognár Lajos országos főállatorvos hivatalos levélben tájékoztatta a partnerországok illetékes hatóságait az importkorlátozások feloldása érdekében, olvasható a Nébih oldalán.
Most szerdán az országos főállatorvos legújabb határozata is megjelent, amely visszavonta azon intézkedését, mely szerint Magyarország madárinfluenza szempontjából magas kockázatú területein kötelező zártan tartani a baromfikat.
A könnyítésre azért kerülhetett sor, mert a Nébih laboratóriuma 2022. június 9-e óta nem mutatott ki újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madárban.
A madárinfluenza-betegség újbóli megjelenésének elkerülése érdekében kiemelten fontos, hogy az állattartók betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket. Ennek értelmében továbbra is országszerte érvényesek a fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen történő etetést és itatást előíró rendelkezések. A takarmányt és alomanyagot zárt helyen kell tárolni, vagy utóbbit fóliával letakarni, hogy ne férjenek hozzá a vadmadarak
– hívta fel a figyelmet a magyar élelmiszerlánc biztonságának felügyeletéért felelős, országos hatáskörű állami szervezet.