A horvátok megnövelik a krki LNG-terminál kapacitását
Davor Filipović gazdasági miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Horvátország gázellátásának biztonsága érdekében úgy döntöttek, hogy 180 millió euró (72,9 milliárd forint) összértékű beruházásba kezdenek:
Nagyon fontos elindulni ebbe az irányba, hogy Horvátország vezető szerepet töltsön be, amikor Európa új energiatérképéről beszélünk
– mondta Davor Filipović, aki nyilatkozatában kiemelte: másfél éven belül 2,9 milliárd köbméterről 6,1 milliárd köbméterre növelik a krki LNG-terminál kapacitását. Az ehhez tartozó új gázvezeték-hálózat megépítését három éven belül tervezik. Előbbi 25 millió euróba, utóbbi 155 millió euróba kerül majd, ezeknek egy részét az európai unió fedezi.
Jól állnak a töltöttséggel
Andrej Plenković horvát kormányfő a kormányülésen bejelentette: az infláció és az energiaárak visszaszorítását célzó intézkedéscsomagon dolgoznak, amelyről részletesebben a jövő héten tájékoztatnak. A horvát kormányfő továbbá azt is jelezte, hogy Horvátország egyetlen földgáztárolójának feltöltése a tervek szerint halad. Elérte a 68 százalékos töltöttségi szintet, október elejére pedig el fogja éri a kilencven százalékot – mondta az MTI beszámolója szerint.
(Borítókép: Petar Santini / Bloomberg / Getty Images)