Először szólalt meg Jászai Gellért a Vodafone felvásárlásáról
Harminc évvel a Matáv privatizációja után mi szükség az állam újbóli szerepvállalására a szektorban, miért kell államosítani a Vodafone-t?
Ez nem államosítás, hanem a kormány egyik legrégebbi nemzetstratégiai céljának megvalósítása a magán- és állami tőke összefogásával. Minden tekintetben piaci tranzakció, amelyben a 4iG többségi, a magyar állam pedig kisebbségi befektetőként vehet részt.
Az állami szerepvállalás nemzetközi szinten is teljesen normális és egészséges a közszolgáltatások és olyan stratégiai iparágak tekintetében, mint amilyen a távközlés. A távközlési infrastruktúra és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások egyfajta digitális közműként hasonló stratégiai jelentőséggel bírnak, mint a vezetékes ivóvíz vagy az elektromos áram.
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója beszélt arról is, hogy egyeztetett-e a 4iG vezetése Orbán Viktor miniszterelnökkel, épül-e államkapitalizmus a 4iG segítségével, tényleg magasabb-e a vételár a Vodafone Magyarország értékénél, és honnan lesz pénzük kifizetni a több mint 360 milliárd forintot érő, 51 százalékos tulajdont – exkluzív interjú kedd reggel az Indexen!
(Borítókép: Jászai Gellért. Fotó: Karip Tímea / Index)