Tovább drágulhat az egyik alapvető élelmiszer
Hatalmas bizonytalanság alakult ki a tojáspiacon, mondta a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója, Káhn Norbert. Mint mondta, a takarmányköltségek – amelyek meghatározóak a tojás önköltségében – hónapról hónapra növekednek, a csapnivaló kukoricahozamok és a szintén nem túl fényes napraforgó-terméskilátások miatt pedig további emelkedéssel kalkulálnak a szakértők.
Amikor elfogy a már behozott kukorica és szotyola, drasztikus emelésre számíthatnak a vásárlók. A gabona esetében, az új termés magasabb ára már most megjelent a költségekben. A gyenge forintárfolyam, az üzemanyag drágulása és az elszálló energiaárak mind-mind hozzájárulhatnak a további dráguláshoz.
Mindeközben a kínálat csökkenése is elkerülhetetlen, a kisebb kibocsájtók ugyanis nem tudnak lépést tartani a finanszírozás költségével, a szűkebb kínálat pedig már önmagában is árfelverő tényező. Egyes becslések szerint a tojás darabonkénti ára az ősz végére akár a száz forintot is elérheti, írja a kemma.hu.