Brüsszel nem adja fel a globális minimumadót, inkább megkerülné Magyarországot

GettyImages-1241005735
2022.09.07. 15:37
Az Európai Unió négy vezető pénzügyi tisztviselője úgy nyilatkozott a Politicónak, hogy a bizottság részéről azzal keresik meg a tagállamokat, hogy kiderítsék, mennyire lennének hajlandók úgynevezett minősített többséggel elfogadni a megállapodást, amellyel kihagyhatnák Magyarországot a globális minimumadó elfogadásának folyamatából. Budapest ez ügyben korábban vétózott.

A Politico információi szerint az Európai Bizottság egyesével megkeresi a tagállamokat, hogy támogatnának-e egy olyan tervet, amelynek értelmében Magyarországot kirekesztenék a 15 százalékos globális minimális társasági adókulcs bevezetésére irányuló uniós törekvésből. Ezzel szemben az eddigi információk szerint a globális minimumadó törvényjavaslat csak egyhangú döntéssel születhetne meg, így bármelyik uniós ország vétót emelhet ellene.

A megerősített együttműködés azonban lehetővé tenné, hogy az intézkedést támogató tagállamok egyhangúság nélkül dönthessenek. A Politico információi szerint, ha a tagállamok jól fogadják ezt az új javaslatot, akkor a jövő hónapban, amikor a pénzügyminiszterek Luxembourgban találkoznak, már be is mutathatják a kezdeményezést.

A minimumadóról szóló történelmi nemzetközi megállapodás végrehajtása továbbra is kiemelt prioritás az Európai Bizottság számára

– írta egy neve elhallgatását kérő szóvivő a Politicónak, aki levelét úgy folytatta, hogy „szoros kapcsolatot tartunk fenn a tagállamokkal ennek a célnak a megvalósítása érdekében”.

Komoly érvek vannak a magyar kormánytól

Magyarország egyedüli vétója az adókulcs ellen kellemtelenül érinthette Brüsszelt, hiszen az EU-s intézmények azt remélték, hogy gyorsan végre tudják hajtani ezt a kezdeményezést. Ezzel megerősítve annak a több mint 130 országnak a törekvését, amelyek már támogatták a megállapodást. Ugyanakkor többen rámutattak arra a tényre, hogy az ENSZ mintegy 200 tagállama közül még mintegy 70 ország nem jelezte, hogy támogatná az elképzelést. A G20-országok vezetői tavaly ősszel jóváhagyták a csomagot, az OECD-tagállamok még az utolsó simításokat végzi a 100 legnagyobb vállalatra kivetett globális adóval kapcsolatban.

A bizottság decemberben kezdett el foglalkozni az adókulccsal egy uniós törvényjavaslat keretében. Az uniós pénzügyminiszterek áprilisban majdnem megállapodtak a szövegről, ha Lengyelország nem lett volna. Az uniós tisztviselők ezt követően megvádolták Varsót, hogy zsarolásra használja a törvényjavaslatot a jogállamisági vita miatt.

A Varsóval folytatott vitát lezárták. 

Magyarország később, 2022. június 17-én vétózott. Legutoljára pedig július 20-án Szijjártó Péter kommentálta a kialakult helyzetet. Akkor úgy fogalmazott, hogy a globális minimumadó bevezetése a jelenlegi helyzetben a kegyelemdöfést jelentené az európai gazdaságnak, az intézkedés Magyarországot is rendkívüli próbatételek elé állítaná. Korábban lapunk is foglalkozott a tervezettel, illetve beszámoltunk annak gazdaságstratégiai hatásáról is.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Valeria Mongelli / Bloomberg / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.

tegnap, 21:45

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

29 perce

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.

tegnap, 15:20

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

30 perce

  • Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése

Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése

A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.

tegnap, 20:46

  • Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon

Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon

A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.

tegnap, 14:24

  • Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás

Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás

Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.

34 perce

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Címlapon
Királyi családok és New York divatházai is rajongtak a magyarok stílusáért

Királyi családok és New York divatházai is rajongtak a magyarok stílusáért

A több száz éves mintákért, amiket itthon mindenki ismer.

tegnap, 20:11

  • Címlapon
Alekszej Navalnij felesége figyelmeztette Európát, Vlagyimir Putyinban nem lehet megbízni

Alekszej Navalnij felesége figyelmeztette Európát, Vlagyimir Putyinban nem lehet megbízni

Julia Navalnaja szerint aki komolyan veszi az orosz elnököt, az csalódni fog.

tegnap, 20:10

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

Neked ajánlott