- Gazdaság
- energia-veszélyhelyzet
- energiaválság
- energiaellátás
- nyersanyaghiány
- nyersanyagellátás
- gazdasági válság
- fűtés
Óriási a baj, az egyik uniós országban be kellett indítani a tartalék erőműveket
A Fingrid nevű üzemeltető által fűtőolajjal működtetett tartalék erőművek, a délkeleten fekvő Huutokoski és a délnyugati országrészben található Forssa három órán át működtek – jelentette be közleményében az állami tulajdonú vállalat. Mintegy évi két alkalommal sor kerül ugyan ilyen vészhelyzeti beindításokra, ezek a termelés nagyobb kiesése miatt következnek be, nem pedig azért, amiért most: áramhiány veszélye miatt.
„Ma reggel a termelés és az import nem volt elegendő a fogyasztás biztosítására” – fogalmazott Minna Laasonen, a Fingrid egyik tisztviselője, aki kiemelte:
elérték a Svédországból érkező import technikai határát, emellett a szélenergia-termelés is rendkívül alacsony volt.
A vállalat azt is közölte, hogy a tartalék erőművek beindításával 200 megawatt teljesítményt biztosítottak az országos hálózat számára. A cég becslései szerint a téli hónapokra 600 megawatt tartalék kapacitással rendelkeznek a 12 300 megawattnyi országos áramtermelés mellett.
Oroszország nem segít nekik
A nyugodtabb téli hónapok érdekében Finnország azt reméli, hogy az új, EPR Olkiluoto 3 atomreaktor teljesítményével is számolhat. Az erőmű 2021 decemberében indult be, és jelenleg tesztüzemmódban működik. Az erőmű üzemeltetőjének beszámolója szerint az 1600 megawattos teljesítményt október elejére lehet elérni. Az elmúlt időszakban fontos fejlemény volt, hogy Finnország májusban bejelentette NATO-tagjelöltségét az orosz–ukrán háború után.
Ezt követően a szomszédos Oroszország fizetési problémákra hivatkozva bejelentette az áramszállítás beszüntetését.
Az orosz áramszállítás, amely májusban leállt, a finn áramfogyasztás 10 százalékát biztosította, és elérte a 900 megawattot. Svédország akár 2400 megawattnyi áramot is szállíthatna szomszédjának, ám jelenleg szintén áramhiány veszélyével szembesül. A skandináv állam rendszerint olajtüzelésű tartalék erőműveire támaszkodik – ahogy azt az MTI összefoglalta.
(Borítókép: Atomerőmű Finnországban 2018. május 29-én. Fotó: Roni Rekomaa / Bloomberg via Getty Images)