Összeköltözéssel spórolnának a fűtésen Békés megyében

RezsicsokkentesSzamla
2022.09.17. 06:10
Sok intézmény kényszerült nehéz helyzetbe a magasra ugrott rezsiszámlák miatt. Most mindenki próbálja kisakkozni, hogyan tudnának spórolni a fűtésen. Pusztaföldvár önkormányzata például összeköltözne a helyi művelődési házzal.

A legtöbb önkormányzatnak is fejtörést okoz, hogy az előttük álló őszi, téli hónapokban miként tudnának spórolni a fűtéssel. Pusztaföldváron osztottak, szoroztak, és úgy döntöttek, az lesz a legjobb megoldás, ha összeköltöznek másokkal.

Mint Sonkolyos Szabolcs polgármester nyilatkozta, egyes helyeken nem tehetnek lépéseket, ugyanis az egészségügyi központ fűtésének és világításának változatlannak kell lennie és a közbiztonság érdekében a közvilágításnak is úgy kell maradnia, ahogy az emberek megszokták.

Elgondolásunk szerint a művelődési házunk időszakos bezárása megtakarítást eredményezhet, az ott dolgozókkal, civil közösségekkel, családsegítőkkel, falugazdásszal, ügysegéddel októbertől összeköltöznénk

– számolt be a polgármester.

Elmondta, a polgármesteri hivatal elég tágas ahhoz, hogy elférjenek. Emellett a hivatal fűtése megoldható fatüzeléssel és napelem is van az épületen, így átállnak a gázról – írja a Heves megyei hírportál.

Nem ez az első intézmény, mely azon töri a fejét, hogyan tudna spórolni a fűtéssel: a Központi Statisztikai Hivatal körlevélben értesítette a munkatársait, hogy a hideg időszakban melegedőszobákat alakítanak ki, ahol az átfagyott munkatársak felengedhetnek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter két hete egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a spórolás és a magasra ugrott rezsiszámlák miatt a közigazgatásban és az állami cégeknél télen legfeljebb 18 fokra fogják felfűteni az irodákat.

(Borítókép: Index)