Matolcsy György elmondta, min múlik a világgazdaság jövője
A párbeszéd jelenti a megújulás és a fejlődés útját a jelenlegi globális viszonyok között, a fenntartható gazdasági növekedés titkos receptje pedig a széles körű együttműködés – fogalmazott Matolcsy György jegybankelnök a Budapest Eurázsia Fórum 2022 elnevezésű rendezvényen, amelyről az MTI adott hírt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a konferenciát megnyitó beszédében megjegyezte, hogy a fenntarthatóság érdekében fel kell gyorsítani a zöldátmenetet és a digitális átállást, továbbá „a tudás, a tehetség és a technológia fúziójára” kell fektetni a hangsúlyt.
Matolcsy György arról is beszélt, hogy a világgazdaság jövője azon múlik, képes-e az emberiség tanulni a múlt hibáiból, valamint hasznosítani tudja-e a tudományos eredményeket.
Mint fogalmazott, a világ 2020 óta jelentős nehézségekkel szembesül, a hét évig tartó fellendülési időszak után egy olyan korszak vette kezdetét, amely a hetvenes és a negyvenes évek történéseit idézi.
Matolcsy György hozzátette: a ciklus sajátossága nem csak az egyre magasabb infláció és a lassuló növekedés, mert háborúk és katasztrófák is „küszöbön állnak”.