A tervezettnél kevésbé drágulnak jövőre az autópálya-matricák

BJASZ20191028010
2022.09.20. 06:21
A rendszeres sztrádahasználóknak kedvez a személyautók, motorok és buszok útdíjtételeinek januártól hatályos átalakítása. Bár a törvényi rendelkezések automatikus inflációkövetést tennének lehetővé, a magyar vásárlók körében kelendőbb éves országos és megyei e-matricák ára mindössze öt százalékkal emelkedik 2023 elején. A díjrendezés az európai irányelvekben rögzített szinthez arányosítja a havi és heti termékek ellenértékét.

A korábbiakban elfogadott törvénymódosítás az útdíjak automatikus, inflációkövető emelését tette lehetővé a tavalyi évtől. Az autókra, motorokra, buszokra és utánfutókra szóló éves matricák ára ennek ellenére nem a jelenlegi fogyasztói árindex szerint, hanem csak öt százalékkal nő jövő januártól − írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium.

A tizenhárom hónapon át érvényes országos jogosultságot személygépkocsikra az inflációkövető árnál közel ötezer forinttal olcsóbban, 49 190 forintért lehet majd megvásárolni. A megyeit pedig majdnem hatszáz forinttal kevesebbért, még mindig rendkívül kedvező, 5720 forintos áron.

Az éves díjtételekkel arányosított havi és heti e-matrica-árak mostanáig elmaradtak az uniós irányelvben megengedett mértéktől. A havi autós jogosultság díja 8900, a 10 napig használható hetié pedig 5500 forint lesz 2023 elejétől. A közlekedők még a benzinárstop mellett is mindkét tétel többszörösét költik egyetlen tankolásnyi üzemanyagra – hívta fel a figyelmet a tárca. A hazánkon csak átutazók, rövidebb időtartamú jogosultságot váltók így nagyobb részt vállalnak az üzemeltetési és fenntartási költségekből – zárul a közlemény. 

E-matricás útdíjak 2023 januárjától a főbb járműkategóriákban (forint)

  országos megyei
jármű-kategória (díjkategória) heti (10 napos) havi éves éves
személyautók (D) 5500 8900 49190 5720
motorok (D1M) 2750 4450 49190 5720
buszok (B2) 17730 25150  228 850 22 890

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)