A szomszédban felfüggesztik a benzinárstopot

2022.10.24. 17:35
A horvát kormány bejelentette, hogy erre a hétre nem rögzíti a benzin árát, így kizárólag piaci árakon lehet tankolni a szomszédos országban.

Ivo Milatic, a horvát kormány energiáért felelős államtitkára arról tájékoztatott, hogy ezen a héten nem határoztak meg ársapkát. A politikus szerint lépéskényszerbe kerültek, ugyanis nem akartak asszisztálni ahhoz, hogy az üzemanyag-kereskedők veszteséggel működjenek.

Elmondta, hogy a benzin kiskereskedelmi ára 0,38 lipával (1 kuna 100 lipa), 11,10 kunára (608 forint), a gázolajé 1,14 kunával, 13,44 kunára (736 forint) nő.

Miletic hozzátette: a horvát kormány a jövőben 15 naponta felülvizsgálja, adott esetben megváltoztatja az üzemanyagok árát, úgy, hogy 

a benzin és a gázolaj esetében egyaránt 0,65 kuna/liter kiskereskedelmi árrést határoz meg.

„Nem állíthatjuk meg a cunamit, de hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a védekezés olyan hatékony legyen, hogy azok, akiknek meg kell állítaniuk, ne haljanak meg” – fogalmazott az államtitkár, aki kiemelte: az ellátásbiztonság az elsődleges.

Hiába a potenciálisan olcsó üzemanyag, ha nincs a benzinkutaknál. Nem lehet tartósan rögzíteni az árakat, ha veszteséget hoznak a fogalmazóknak

– mondta Ivo Milatic.

Marko Primorac pénzügyminiszter megerősítette: a horvát kormány úgy döntött, hogy ezen a héten nem fixálja az üzemanyagok árát, hanem hagyja, hogy részben a piac alakítsa. A tárcavezető azt nem tudta megmondani, hogy meddig lesz fenntartható az elektromos energia rögzített ára. Csak annyit közölt, hogy a kabinet őszi intézkedéscsomagjának hatálya korlátozott, 2023. április 1-jéig tart.

Hozzátette:

amennyiben nem változik a helyzet a piacokon, csökkenteni kell a támogatásokat.

A Horvát Elektromos Művek (HEP) ennek következtében bizonyos veszteségeket könyvel el, és ezek felhalmozódnak. A pénzügyminiszter szerint az ilyen támogatások nem tarthatnak örökké.

A horvát kormány közbelépett, hogy ne szálljanak el az árak

Horvátországban április 1-jével emelkedtek a lakossági energiaárak: az áram 9,6 százalékkal, a gáz 20 százalékkal drágult. A kabinet beavatkozása nélkül az áram 23 százalékkal, a gáz 79 százalékkal drágult volna.

Zágráb csökkentette több energiahordozó áfáját is, a villamos energia áfája ugyanakkor maradt 13 százalék, azzal, hogy az energiadrágulás és az attól elmaradó áremelés különbözetét a HEP-nek kellett átvállalnia. Szeptemberben újabb rendeletet fogadott el a kabinet, ebben korlátozzák az elektromos áram díját egy meghatározott átlagfogyasztásig, hat hónap időtartamra.

Magyarországon szerdától olcsóbb lesz az üzemanyag

Október 26-ától olcsóbb lesz az üzemanyag Magyarországon: a benzin piaci ára literenként bruttó 25 forinttal csökken, míg a gázolajért literenként bruttó 22 forinttal fizethetnek kevesebbet azok, akik beszerzési áron tankolnak. Mindez azt jelenti, hogy a 95-ös benzin ára 674 forint, míg a gázolajé 829 forint lesz literenként szerdától.

A kormány szeptember közepén jelentette be, hogy december 31-éig meghosszabbítja az üzemanyagárstopot az élelmiszerárstoppal együtt.