Baranyi Krisztina: Egyelőre jól állunk
A fővárosi és a kerületi önkormányzatnak sikerült elérnie, hogy az atlétikai stadion támogatásáért cserébe a kormány támogatni fogja a jelentős társadalmi haszonnal bíró helyi fejlesztéseket. Az egyezség része, hogy a kormány a stadion környezetében, a Duna-parton – a város egyik legértékesebb területén – létesítsen közcélú szabadidő- és sportparkot, a stadion épületében pedig egy 100 kisgyerek befogadására alkalmas sportóvodát.
Egyelőre a fejlesztések előkészítése zajlik, a végső kialakítás csak a világbajnokság után, az ideiglenesen felállított lelátók és egyéb infrastruktúra-elemek lebontása után lehetséges. A játszótérrel, kerékpárúttal, extrémsport-parkkal és mozival ellátott közparkot ezt követően tudják majd átadni.
Eddig minden a tervek szerint halad
Egyelőre jól állunk – mondta Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a HVG-nek a kormány ígéreteiről.
A politikus szerint a kormány teljesítette az önkormányzatnak megígért fejlesztéseket, egyedül a Diákváros ügyében nem történt előrelépés, mert közbeszólt a kínai Fudan Egyetem projektje. A kerület fejlődéséhez azonban több elkaszált nagyberuházás is hiányozni fog.
A kormány által felfüggesztett nagyberuházások közül a Galvani híd megépítése, az 5-ös metró, a csepeli HÉV meghosszabbítása a Kálvin térig és a Déli Körvasút is érinti Ferencvárost, melyek mind szükségesek lennének a kerület rozsdaövezeteinek fejlesztésében.
A lista azonban nem végleges, erről későbbre ígért tájékoztatást a polgármesternek Lázár János építési miniszter. Baranyi Krisztina szerint nem biztos, hogy beleszólhatnak abba, milyen fejlesztések és milyen ütemben valósulhatnak meg, mert a kormány nem egyeztet velük.