Németországban csökkent az infláció novemberben
A Destatis előzetes adatai szerint novemberben a fogyasztói árak éves szintű emelkedése tíz százalék volt az októberi 10,4 százalék után. Az elemzők az októberivel megegyező, 10,4 százalékos novemberi éves inflációval számoltak.
Még a vártnál is zordabb időszak elé néz az eurózóna gazdasága
A vártnál magasabb infláció és elharapózó recesszió vár az eurót használó közösségre.
Az MTI beszámolója szerint a német fogyasztói árindex 2021 júliusa óta lényegesen felülmúlja az Európai Központi Bank (EKB) kétszázalékos célját.
Az élelmiszerek árnövekedése az októberi 20,3 százalékról novemberben 21 százalékra gyorsult, a szolgáltatásoké négy százalékról 3,7 százalékra lassult, az energiáé pedig 43 százalékról 38,4 százalékra mérséklődött éves összevetésben.
A brutálisan emelkedő élelmiszerárak húzták az inflációt
21,1 százalékos volt a 10. havi infláció.
Novemberben – szintén nem végleges adat szerint – havi bázison 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az októberi 0,9 százalék emelkedés után. Szakértők kisebb, 0,2 százalékos havi szintű csökkenésre számítottak novemberben októberhez képest.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) havi bázison nulla százalék volt novemberben az októberi 1,1 százalék után, míg éves összevetésben az emelkedés az októberi 11,6 százalékot követően novemberben 11,3 százalékra lassult. A német statisztikai hivatal december 13-án ismerteti a novemberre vonatkozó végleges adatokat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
39 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
36 perce
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
5 órája
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
5 perce
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
3 órája
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
4 órája
- Címlapon
Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson
Csaknem 100 év után lenne újra portrécsere egy címleten.
5 órája
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal
A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.
4 órája