Oszkó Péter: Nagyon durva és tartós üzemanyagár-emelkedés jöhet

Kedd este rendkívüli Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, hogy kivezetik az üzemanyagárakra vonatkozó hatósági árat, mivel az olajvállalat importőrök hiányában egyedül nem képes az ország üzemanyag-ellátásának biztosítására. Mit gondol az intézkedésről? 

Lehet, hogy sokan már nem emlékeznek, de a ‘90-es éveket megelőzően ugyanilyen hatása volt a hasonló intézkedéseknek. Nem meglepetés tehát, hogy az árszabályozás bizonyos idő elteltével elkerülhetetlenül áruhiányhoz vezetett. A beszerzési árakat ki kell fizetni, az energiahordozók, a nyersanyagok és üzemanyagok beszerzése a kiskereskedelmi árak maximalizálásától nem lesz olcsóbb, csak azt másnak kell állnia. Ha a fogyasztói árakat bármilyen módon szabályozzuk, akkor egy idő után bizonyos szereplőknek nem lesz mozgástere elviselni a veszteségeket, így nem lesz érdeke tovább szolgáltatni, emiatt áruhiány léphet fel. 

Ez mostanra következett be az üzemanyagoknál, várható is volt, hiszen korábbi importőröknek nem volt érdeke veszteséggel részt venni az üzemanyag-ellátásban, és a kereskedelemben folyamatosan estek ki a piaci szereplők. A probléma ezzel az, hogy nagyjából egy évig állt fenn ez az árkorlátozás, amelynek maradandó hatásai vannak. Sok szereplő szenvedett el pótolhatatlan veszteségeket, független kis kutak húzták le a rolót. Az intézkedés kivezetésével visszaáll ugyan a piaci árképzés, azonban sokkal kevesebb szereplővel, kisebb versennyel, sokkal oligopolisztikusabb piaccal, ahol nehezen lesz elkerülhető az árak beragadása akár az európai átlagnál tartósan magasabb szinten.

Úgy, hogy az európai intézkedések hatálybalépésének közvetlen következményeként az olaj világpiaci ára egyébként valójában éppen csökkenésnek indult. Ehhez képest nem kizárt, hogy itthon az egy év alatt elért, egyébként nagyrészt látszatmegtakarítás többszörösét fogjuk elkölteni innentől az üzemanyagárakban és annak továbbgyűrűző hatásaiban. Mindezt ráadásul úgy, hogy az üzemanyagárak korlátozását olyanok is élvezték, akik egyáltalán nem voltak rászorulva, a leggazdagabb réteg is olcsón tankolt, miközben nem feltétlenül jó anyagi helyzetben lévő vállalkozók szenvedtek károkat. 

Ahogy említette, eközben a világpiaci árak hirtelen csökkenésnek indultak. Segíthet ez átvészelni a következő időszakot és mérsékelni az ársapka kivezetésének hatásait?

A világpiaci árak csökkenése jól mutatja, hogy a hazai szakpolitika és általában a politikai kommunikáció megközelítése mennyire önellentmondásos. Az energiaszankciókat próbáltuk hibáztatni a hazai inflációért, miközben nemrég kénytelenek voltunk beismerni, hogy azok december elejéig hatályba sem léptek. Amikor hatályba léptek, és amikor az általunk kifogásolt uniós ársapkát sikerült elfogadni, a világpiaci árak csökkenésnek indultak, ami ugyancsak nem lehet magyarázat sem a hazai inflációs nyomásra, sem az üzemanyagárak alakulására.

Ráadásul mi mentességet kaptunk minden hasonló intézkedés alól, mégis nálunk alakult ki üzemanyaghiány, nem máshol, és nálunk ugrott már eddig is a legmagasabbra az infláció. És persze azokat a szankciókat próbáljuk hibáztatni az üzemanyag-ellátásban kialakult fennakadásokért, amik alól mi pont mentességet kaptunk, de amikor a világpiacon árcsökkenést indukáltak. Értem persze a politikai logikát, ami minden hazai problémáért mást próbál felelősnek beállítani, de most már hetenként fogalmazódnak meg egymással ellentmondó állítások és születnek erre épülő irracionális intézkedések és döntések.

Eggyel belátóbb szakpolitika mellett nagyobb esélyt látnék rá, hogy az egyébként hatásosnak tűnő uniós intézkedési csomag kedvező világpiaci árazási hatásai itthon is azonnal jelentkezzenek. Úgy viszont, hogy nálunk ezzel egyidejűleg sikerült odáig jutni, hogy akut ellátási hiány alakult ki, ezért ki kellett vezetni az árszabályozást, a piaci mechanizmusok viszont lényegesen kevesebb szereplővel, sokkal korlátozottabb verseny mellett állnak majd vissza, könnyen lehet, hogy a kedvező világpiaci folyamatok hatását csak korlátozottan fogjuk érzékelni, ha egyáltalán. 

Nem éppen szerencsés időpontban érkezett a nagy karácsonyi költekezés előtt az ársapka kivezetése. Erről mit gondol? 

Nem tudom, hogy melyik lett volna rosszabb karácsonykor, ha drága az üzemanyag, vagy ha nincs. Hiszen az sem egy szerencsés helyzet, ha meglátogatjuk a rokonokat, de hazajutni már nem tudunk az üzemanyaghiány miatt. Ezt a döntést meg kellett hozni.

Nehéz év előtt állunk, takarékoskodni kell 

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában azt mondta, hogy válságközeli állapotban van a magyar gazdaság, a 2021-es költségvetés gazdasági műhiba volt. Ön egy korábbi interjújában azt jelezte előre, hogy a megszorítások csak jövőre érkezhetnek, mit lát most?

A parlamenti választásokat követően reméltem, hogy a kormány gyorsan lezárja a brüsszeli tárgyalásokat. Mivel ezek elhúzódtak, ami egyrészt forráshiányhoz, másrészt jelentős forintgyengüléshez vezetett, ez pedig ráadásul újabb pofont adott az amúgy is felpörgő inflációnak, az idei év is nehezebb lett, ezért 2022-ben is be kellett olyan intézkedéseket vezetni, mint például a rezsicsökkentés korlátozása vagy a költségvetési kifizetési stopok. De emlékszem még, mit kaptam tavasszal, amikor jeleztem, szerintem előbb-utóbb szükségszerű lesz a kiigazítás. Most szerintem nehéz lenne azt állítani, hogy én mértem fel rosszul a folyamatokat.

Kétségtelen persze, hogy nagyobb figyelmet keltett most a nyilvánosságban, amikor a jegybankelnök határozottabban és keményebben fogalmazott, de az állításainak az irányát valójában egyébként kevesen vonják kétségbe, legfeljebb nem mindenki használ ilyen erős és hatásos kifejezéseket a jelenlegi kormányoldalról. De azt valójában senki nem vitatja, hogy 2023-ban takarékoskodási intézkedésekre van szükség, a költségvetésnek szigorú gazdálkodást kell folytatnia, a gazdasági növekedés jobb esetben is megtorpan, rosszabb esetben recessziós veszélyek is fenyegetnek, az infláció pedig nem fog hirtelen és magától elpárologni, hanem jó eséllyel jövőre is két számjegyű lesz. 

Egyáltalán nem optimista a jövőre nézve, aggódhatnak a magyarok a munkahelyeik miatt? 

A munkahelyeket fogjuk legutoljára veszélyben érezni. Az üzleti szféra abban reménykedik, hogy a nehéz helyzet rövid távon áll fenn, féléves-háromnegyed éves megtorpanásban bíznak, amelyet majd reményeik szerint újra növekedés követhet. Ilyen rövid időszakra radikális leépítéseket senki nem szokott indítani, hiszen nagyobb gondot jelentene később a munkaerő visszaépítése.

Tehát amíg nem igazolódik olyan kockázat, hogy ez a gazdasági megtorpanás elhúzódó, addig valószínűleg a munkaerőpiaci körülmények nem fognak jelentősen romlani, maximum olyan típusú létszámstopok alakulnak ki, amelyek lassú lemorzsolódást eredményeznek. Amennyiben az esetleges recesszió elhúzódik, magas inflációs nyomás mellett stagflációs helyzet alakul ki, és ez 2023 egészében jelentkezik, akkor az év második felétől jelentősen romolhatnak a munkaerőpiaci statisztikák. 

Zajlik az euró térhódítása

Mindeközben a hazai fizetőeszköz árfolyama sem fest kedvező képet. Egyre több szolgáltatás árát rögzítik euróban, hasonló trend figyelhető meg a lakossági albérlőknél, ráadásul akadnak, akik euróban kérik a munkabérüket. Háttérbe szorulhat a forint? 

Folyamatos tendencia a forint háttérbe szorulása. Teljesen logikus, ha valakinek eurós kitettsége van, akkor a bevételeit is euróban próbálja megszerezni. Mindenki, aki bármilyen módon importál, euróhitelt törleszt vagy euróért vásárol, nyilván a bevételeit is igyekszik átszervezni. Ez a kényszer egészen addig nem áll fenn, amíg stabil az árfolyam, gyengülő pálya esetén azonban elkerülhetetlen az üzleti reakció. Az üzleti ingatlanok bérleti piaca már nagyon régóta euróalapú, ez egyébként önmagában árfolyamkockázatot eredményez minden üzleti szereplőnél, aki ilyen módon fizet ingatlanbérleti díjakat.

A lakosságinál ez kevésbé jellemző, így kritikus üzenete lehet annak, ha magánszemélyek is tömegesen euróban kezdenék szedni a bérleti díjat. Ez azt jelentené, hogy a hazai lakosok se bíznak a forintban, ami spirálhatást indítana be, még tovább gyengülne a hazai fizetőeszköz.

A forint egyfajta díszítőeleme maradna a hazai pénzügyeknek, és olyan helyzetbe kerülhetünk, mint néhány balkáni ország, amely hivatalosan nem vezette be az eurót, de a gyakorlatban úgy használja, hogy közben a működésére semmi befolyása nincs. 

Kényszeríthetik ezek a hatások az euró bevezetését nálunk is? 

Ha a hazai üzleti szektor önként és spontán átáll minden szegmensében euróelszámolásra, akkor versenyképességi akadálya nem lenne az euró bevezetésének, bár szerintem az is vitatott, hogy a sokszor emlegetett versenyképességi aggályok egyébként mennyire valósak. De egy ilyen ponton a bevezetésről szóló döntés már egész biztos kizárólag politikai elhatározáson múlna, jóllehet, nagyrészt most is azon múlik. A politika viszont ezt a kérdést benyomásaim szerint kevésbé gazdasági és lényegesen nagyobb arányban szuverenitási kérdésként kezeli, ahogy egyébként szinte mindent annak kezel. Abból kiindulva pedig nehéz modellezni, hogy mikor születhetne döntés a bevezetésről, ha valaha születhet ilyen egyáltalán.

(Borítókép: Oszkó Péter. Fotó: Németh Kata / Index)