Megszólalt a Big Four szakértője: ezek kellenek egy sikeres állásinterjúhoz

GettyImages-1044488652
2022.12.13. 06:12
A Deloitte nemzetközi pénzügyi vállalat egyik felső vezetője egy hosszú blogbejegyzésben fejtette ki, hogy miről érdemes (vagy éppen nem érdemes) beszélniük a reménybeli munkavállalóknak az állásinterjún, ha azt akarják, hogy felvegyék őket.

A Deloitte egyike a „Big Four” néven ismert nagy, könyvvizsgálati, adóügyi és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi vállalatoknak. Nemrég a vállalat technológiai részlegének igazgatója, Leo Alexandru írt részletesen, több összefüggő Twitter-bejegyzésben arról, hogy milyen tapasztalati voltak eddig az állásinterjúkon kérdezőként.

„Több mint 100 embert vettem fel a karrierem alatt, és az első 9 percben meg tudom állapítani, hogy a jelölt megfelelő-e. Felsorolok 10 dolgot, amely által kitűnhetsz az interjúban” – írta, majd közzétette a listát.

  1. Őszinteség: Hiába próbálja meg valaki elhitetni magáról, hogy mindent tud, előbb-utóbb kiderül az igazság. „Inkább mondja el, hogy mi az, amit egyáltalán nem ismer, milyen képességét nem használta egyáltalán az utóbbi időben, és hogy miről szeretne többet tanulni” – írta. 
  2. Megfelelő attitűd: A szakértő szerint ez sokkal fontosabb a képességeknél. Azokat ugyanis meg lehet tanítani, de ugyanez nem mondható el az attitűdre, az sokkal nehezebben befolyásolható. Alexandru szerint fontos, hogy a jelölt pozitív szemléletű, megbízható és problémaorientált gondolkodású legyen, illetve ne másokat okoljon a hibák miatt. 
  3. „Ne fikázza az előző munkahelyét”: „Előfordul, hogy nem passzolnak a dolgok. De ez nem jelenti azt, hogy becsmérelnie kellene egy vállalatot, csak azért, mert ön épp otthagyja” – fogalmazott a felső vezető. 
  4. Összhang: Itt a szakértő felidézte, hogy Mark Zuckerberg például csak olyan embereket vesz fel közvetlen munkatársként, akiknek ő szívesen lenne az alkalmazottja. A közös értékek és a tisztelet nélkül nem megy a közös munka – írta erről. 
  5. Kommunikáció: „Azt akarom, hogy a csapatom képes legyen vitázni, eszmét cserélni és megegyezni bizonyos megoldásokban. Tehát nagyon érdekel, hogy miként fejti ki a véleményét.”
  6. Ne legyen „igenember”: „Olyan embereket akarok magam mellett, akik képesek megkérdőjelezni a döntéseimet, a jelenlegi helyzetet, és azt, hogy merre halad a csapat” – írta erről a Deloitte vezetője.
  7. Felkészültség: „A tervezés minden projektben kulcsfontosságú” – fogalmazott Leo Alexandru, hozzátéve, hogy a jelöltnek az álláshirdetés alapos elolvasása mellett érdemes utánanéznie a cégnek és az adott iparágnak, valamint felkészülnie minden lehetséges kérdésre.
  8. Merjen kérdezni: A szakértő szerint fontos, hogy az interjú ne egy teljesen egyoldalú kérdezz-felelek legyen, hanem párbeszéd. Többek között fontos kérdés lehet az interjúalany részéről, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie, miben határozzák meg a sikert az adott pozícióban, és hogy az előző munkavállaló miért távozott onnan.
  9. Szenvedély: Ha a jelöltön nem látszik, hogy elkötelezett a munkakör, az adott munkaterület és a pozitív változások, fejlesztések iránt, akkor nem sok esélye van.
  10. Az eddigi eredmények: Alexandru szerint talán a legfontosabb szempont az, hogy az illető eddig milyen sikeres projektekben vett részt, milyen dolgokat hozott létre. „Mutassa is meg, ne csak beszéljen róla. Az önéletrajzba bárki bármit beírhat” – írta Leo Alexandru.

A vezető azt is leszögezte, hogy mindez az ő személyes véleményét, és nem a Deloitte álláspontját tükrözi. Bejegyzésére számos reakció érkezett, jellemzően a HR-területen dolgozó szakértőktől: sokan egyetértettek vele, míg mások itt-ott különvéleményt fogalmaztak meg (például a tekintetben, hogy tényleg elég-e 9 perc a döntésre egy állásinterjún). A bejegyzés eredetiben itt olvasható

(Borítókép: Jack Taylor / Getty Images)