Tovább terjeszkedik a Mol

B RKL20221022057
2022.12.17. 09:40

A tőzsdén közzétett nyilatkozata értelmében a Mol ismertette, hogy a „kizárólagos tulajdonában álló Mol RES Investments Zrt. szindikátusi és összehangoltsági szerződéseket írt alá a Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Főnix Magántőkealappal és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Rivarland Magántőkealappal a Budapesti Értéktőzsde 2022. december 16-i kereskedési napjának  zárását követően”. 

Ebben az ügyletben az eljáró felek célja, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteo felett.

A közleményben ismertették, hogy az Alteo egy tőzsdén jegyzett, széles portfólióval rendelkező magyar társaság, amely portfólió magában foglal 69 megawatt megújuló, főként szél- és napenergia-termelő kapacitást.

Ezentúl kitérnek arra is, hogy a hagyományos áram- és hőtermelés is jelentős szereppel bír az Alteo üzleti tevékenységében. „Továbbá, az Alteo üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásokat is nyújt ipari erőműveknek, valamint aktív az energiakereskedelem, a hulladékkezelés és az e-mobilitás területén is” – fogalmaztak.

Érdekesség

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Alteo 2008-as alapítása óta folyamatosan növekszik. Jelenleg már összesen 26 erőművet tulajdonol, illetve üzemeltet – szélerőművet, vízerőművet, naperőművet, valamint több, megújuló gázzal, illetve biogázzal üzemelő erőművel is rendelkezik. Jelen van az ipari energiahatékonysági szolgáltatások, az energiakereskedelem, az e-mobilitás, a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság területén is. Csoportszintű konszolidált árbevétele 2021-ben meghaladta a 44 milliárd forintot, adózott eredménye pedig csaknem 6 milliárd forint volt.

Illik a Mol stratégiájába

A felvásárlás lehetővé tenné a Mol-csoport számára, hogy növelje jelenlétét a zöldenergia-termelésben és kereskedelemben, így az összehangoltan eljáró felek 2022. december 16-án a következő lépéseket tették annak érdekében, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteóban:

  1. Minden eljáró fél külön-külön részvény adásvételi szerződéseket írt alá az Alteo többségi tulajdonosával, a Wallis Asset Management Zrt.-vel az Alteo alaptőkéjéből 3,330 százalékos, összességében pedig 9,990 százalékos részesedést megtestesítő törzsrészvények megvásárlására. A részvény adásvételi szerződése szerint 2872 forintos vételi áron részvényenként.
  2. Annak érdekében, hogy megszerezzék a jelenleg a Wallis AM tulajdonában álló teljes, 61,557 százalékot kitevő részvénycsomagot, a felek egy további részvényadásvételi szerződést is aláírtak a Wallis AM-mel, a Wallis AM tulajdonában álló további 51,567 százalékos részesedést megtestesítő Alteo törzsrészvények megvásárlására, amely egyenlő részben kerül majd elosztásra a vásárlók között.
  3.  A Mol, mint az összehangoltan ajánlattevő, a tőkepiacról szóló törvénynek megfelelően kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a következő fő feltételek mellett: egyrészt a kötelező nyilvános vételi ajánlat az Alteo által kibocsátott valamennyi törzsrészvényre vonatkozik. Másrészt a kötelező nyilvános vételi ajánlat keretein belül az ajánlati ár részvényenként 3040 forint.

Az Alteo részvényeinek árfolyama idén jelentősen – több mint 50 százalékot – emelkedett, pénteken 3300 forinton zárt a tőzsdén, a nyilvános vételi ajánlott ár ennél alacsonyabb.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Címlapon
Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.

2 órája

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

54 perce

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

1 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

Neked ajánlott