Karácsony előtt mondtak fel nekik, máris új cégek keresik a kegyeiket
További Gazdaság cikkek
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
- Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
Ma reggel megírtuk, hogy majdnem mindenkit elküldtek a Tungsramnál. A cég már hosszabb ideje küzdött a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború által okozott problémákkal, visszakapaszkodnia azóta sem sikerült. A felszámoláshoz egy új vezérigazgatót is kineveztek.
A Tungsram Operations Kft. az MTI-nek megerősítette: előrehaladott tárgyalások folynak, amelyekről a munkavállalóikat is tájékoztatták.
A munkaadó pénteken levélben tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Budapesten és Hajdúböszörményben is új cégek veszik át, és foglalkoztatják tovább a dolgozókat a jelenlegi tevékenységi körökben. A Képes Kálmán ügyvezető által aláírt levél szerint valamilyen formában minden telephelyen folytatódni fog a munka; egy cég vagy befektetői csoport üzemeltetné az adott üzemet vagy egy részét, és a dolgozók egy hányadának munkát biztosítana.
Új eséllyel indulnak
Zalaegerszegen állnak legközelebb a szerződéskötéshez, itt a Videoton az eddigi kapacitást vinné tovább a gyáregység üzemeltetőjeként, a dolgozók nagy részét is foglalkoztatni kívánja.
Nagykanizsán egy ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó vállalat venné át az üzemeltetést, a telephely a jelenlegi bérlőkkel együtt ipari parkként működne tovább. Ez a befektető a kapacitások egy részét, vagyis a LED-lámpák összeszerelését, a műanyag fröccsöntést és a fémmegmunkálást is átvéve 160-180 embert foglalkoztatna tovább.
Budapesten egy pénzügyi befektetői csoport tovább működtetné a lámpagyártást, a kerámiaüzem kapacitásaira pedig a Bakony Kerámia Kft.-vel és a Rauscherrel várható megállapodás, és mindkét üzemben 50-50 dolgozót alkalmaznának. A vertikális farm kutatási célokra szakosodva üzemel tovább az Orion Űrnemzedék Alapítvány tulajdonában lévő cég irányításával.
Hajdúböszörményben a volfrámszálgyártáshoz szükséges telephelyrészt egy még meg nem nevezett pénzügyi befektető üzemeltetné, a forgácsoláshoz szükséges üzemet pedig a Scintilla Kft. A jelenlegi dolgozók közül összesen körülbelül 100 embert foglalkoztatnának a jövőben.
A cégvezetés levele arra is kitér, hogy az üzemeltetésre át nem adott területeken egy erre szakosodott cég fog minden telephelyen gondoskodni az állagmegóvásról.
A Tungsram idén áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig több ütemben 1600 dolgozóját bocsátja el. A társaság májusban csődvédelmet kért, majd novemberben a legnagyobb hitelező, az EXIM Bank által elutasított csődegyezségi ajánlat után felszámolási eljárás indult, amely miatt a még állományban maradt 750 ember csoportos létszámleépítését jelentette be a cég – ismertette az MTI.
(Borítókép: Kiállított LED-fényforrások a Magyar Energiatechnikai Egyesület Világítástechnikai Társaság és az Óbudai Egyetem Új kihívások a világítástechnikában című XIII. LED-konferenciáján az Óbudai Egyetemen 2022. február 2-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)