Nagy István: Soha nem látott uniós pénzeső hull a magyar földekre

20220815 9445
2022.12.27. 13:09
Tompítja az élelmiszerárstop az infláció által okozott nehézségeket, az aszály ellen azonban nehéz felvenni a kesztyűt – mondta Nagy István. Az agrárminiszter szerint óriási jelentőséggel bír, hogy soha nem látott uniós pénzeső hull a magyar gazdák földjeire.

„Az emberemlékezet óta nem látott nehézségek ellenére is talpon tudott maradni a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar” – mondta Nagy István. Az agrárminiszter rámutatott, hogy az elmúlt években megtermelt tartalék stabil kiindulópontot jelentett a gazdáknak, amit a kormányzati intézkedések egészítettek ki.

„Az ágazat túlélését, a gazdaságok megmaradását szolgálta a kamatstop bevezetése, a hitelmoratórium elrendelése, a kedvezményes hitelkonstrukciók bevezetése, ahogyan az október közepén elindított emelt összegű előlegfizetés is” – fogalmazott.

Brutális áremelkedés

A csaknem 44 százalékos élelmiszerár-emelkedés óriási kihívást jelent.

„Nem véletlen, hogy a kormány a legalapvetőbb élelmiszerek esetében ársapkát vezetett be. Az áfában nem volt mozgásterünk, hiszen a tej, a hús, a tojás forgalmi adója már öt százalék, a korábbi áfacsökkentések pedig csak rövid ideig törték le az árakat. Ezzel szemben

AZ ÉLELMISZERÁRSTOP BEVÁLTOTTA A HOZZÁ FŰZÖTT REMÉNYEKET, AZ ÁRSAPKÁS TERMÉKEK IRÁNTI KERESLET UGRÁSSZERŰEN MEGNŐTT. A 2,8 SZÁZALÉKOS TEJBŐL PÉLDÁUL 82 SZÁZALÉKKAL VETTEK TÖBBET, MINT KORÁBBAN”

– mondta a VG-nek a miniszter.

Soha nem látott pénz

Idén novemberben az Európai Unió elfogadta a magyar stratégiai tervet, így 2027-ig 5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik Magyarországra, amire égető szüksége van az ágazatnak.

„Ekkora összeg soha nem állt rendelkezésre a magyar gazdatársadalom számára. Óriási jelentősége van annak, hogy a kormány a vidékfejlesztési operatív program forrásait nyolcvanszázalékos mértékben egészítette ki nemzeti költségvetésből. Ilyen horderejű döntés egyetlen uniós tagállamban sem született” – mondta Nagy István, aki szerint a magyar agrárium az összes versenyhátrányát leküzdheti ezzel az összeggel.

Pusztított az aszály

Az ország mezőgazdasági területeinek nyolcvan százalékán kifejezetten súlyos aszály pusztított, a gazdák nyáron ebből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt – mondta a miniszter.

Az előzetes adatok szerint idén a mezőgazdasági kibocsátás mintegy ötöde veszett oda, ezen belül kifejezetten súlyos károkat szenvedett a kukorica és a napraforgó, ahogy az állattenyésztés is a szálastakarmány hiánya és az abraktakarmány árának egekbe szökése miatt.

Nagy István szerint kulcskérdés lesz a vízzel való megfelelő gazdálkodás. „A legfontosabb lépés, hogy a meglévő csatornákat kitisztítsuk, új öntözőcsatornák épüljenek, az ideiglenes záportározókat állandó tározókká kell alakítani, és nagy víztározók építésére is szükség van. Ez azonban csak a munka egyik fele. Ökológiai vízgazdálkodásra kell berendezkednünk, ami egy sokkal komplexebb feladat” – mondta.

(Borítókép: Nagy István. Fotó: Szollár Zsófi / Index)