Nem tudják, mit szed a forint, de sokan kérnének belőle

20220707 3167
2023.01.08. 07:21
A hétfő reggelt épphogy a 400-as szint alatt kezdte a forint az euróval szemben, majd szerdán olyan erővel törte át a lélektani határt, hogy nem vitás, hosszú ideig 400 forint alatt lesz az euró, sőt a következő hetekben 390 alá is becsúszhat. A forint erősödése mögött főleg a dollár gyengülése állhatott. Az európai tőzsdék pluszban zárták a kereskedést, miután a vártnál jobb makrogazdasági adatok láttak napvilágot a héten. Az energia szempontjából importfüggő Európa fellélegezhet, ahogy a gáz és az olaj ára is mérséklődött. Heti tőzsdei összefoglalónk.

A hét elején a 400-as lélektani határ körül táncolt a forint, szerdán viszont határozottan áttörte a szintet, délelőtt negyed 11-kor már 397,78 forintot adtak egy euróért. A hét többi napján mérséklődő erősödéssel elérte a 394-es szintet a magyar fizetőeszköz, majd pénteken 395 közelében zárt, ezzel négyhavi csúcson jár. A forint árfolyamát leginkább rángató gáz ára csökkent, gyengül a dollár, ráadásul célegyenesbe fordult a brüsszeli források körüli vita is, így több korlát is lebomlott a forint menetelése előtt.

Ebből arra következtethetünk, hogy akár tartósan a 400-as szint alatt maradhat a magyar fizetőeszköz, sőt akár megcélozhatja a 390 alatti szintet is.

A forint e heti erősödésének hátterében főleg a dollár gyengülése állhat, mivel a Magyarországgal kapcsolatos meghatározóbb hírek nem mozgatták az árfolyamot.

Forrás: tradingview.com
Forrás: tradingview.com

Rohamléptekkel gyengül a dollár

Kedden 11 óra körül még 382 forintot ért egy dollár, péntek délutánra viszont jókorát gyengült a zöldhasú, jelenleg 370 forint körül kereskednek vele. A gyengülés mögött az állhat, hogy a Fed nagy valószínűséggel enyhít a kamatpolitikáján, és csupán 25 bázispontos emelést hajt végre.

Forrás: Google Finance
Forrás: Google Finance

Pozitív hangulat az európai tőzsdéken

Szerdán kedvező gazdasági adatok érkeztek az euróövezetből, ezért meredek emelkedéssel zártak a főbb európai értékpapírpiacok az adatokra reagálva.

Az euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) a vártnál lassabb gazdasági lassulást jelzett decemberben, és a francia inflációs adatok is kedvező irányban haladták meg az elemzői várakozásokat, mindezek megágyaztak a pozitív befektetői hangulatnak.

Héthavi csúcson zárták a kereskedést az európai tőzsdék pénteken.

A főbb értékpapírpiacok a hét öt kereskedési napjából négyben emelkedtek, és csak csütörtökön történt kisebb korrekció.

Az euróövezeti EuroStoxx50 2,36 százalékot emelkedett szerdán és 4,64 százalékkal az év első három kereskedési napján, majd a hét végére ez 5,1 százalékra duzzadt.

A frankfurti DAX is folytatta a menetelését, és 4,33 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 4,95 százalékkal erősödött a héten. Londonban az FTSE-100 index 2,49 százalékkal emelkedett. 

Forrás: Google Finance
Forrás: Google Finance

Az amerikai részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index 1,96 százalékos pluszt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 1,91 százalékos erősödést jelzett.

A részvénypiaci optimizmust a pénteken beérkező gazdasági adatok erősítették: az amerikai foglalkoztatottság és az órabérek növekedése lassult. Az elemzők szerint a szolgáltatóipar teljesítményének decemberi visszaesése után az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a februári ülésén várhatóan nem 50, hanem 25 bázisponttal emeli az irányadó kamatot, ez pozitív hangulatot gerjesztett a részvénypiacokon.

Az amerikai és európai tőzsdékkel párhuzamosan a magyar BUX-index is növekedési pályára lépett, 3,71 százalékot erősödött a héten. A hazai blue chipek kiemelkedően teljesítettek: a hét növekedési bajnoka az OTP volt 6,58 százalékkal; a Richter 1,45 százalékkal, a Magyar Telekom 4,72 százalékkal, a Mol pedig 1,77 százalékkal erősödött.

Az arany 2,45 százalékos erősödéssel 1867,60 dolláron állt.
legutóbb június közepén volt ilyen magas a jegyzés.

A meleg idő a remény sugarait veti ránk

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, februári határidős jegyzésében 69,66 euró/megawattóra árfolyamon állt nem sokkal a pénteki kereskedési nap vége előtt. A hét elején még 72 euró/megawattóra árfolyamon kereskedtek vele, majd a héten csökkent, főleg a meleg időnek köszönhetően.

Az elmúlt hetekben az orosz–ukrán háború előtti szintre esett vissza a gáz ára az Európában irányadó holland tőzsdén.

A gázárak eséséhez összességében három tényező vezetett: a szokatlanul enyhe európai tél, a visszafogott ipari fogyasztás és a háborús ellátáskockázatok miatt rohamtempóban feltöltött tárolók – ahogy azzal lapunk korábban már többször is foglalkozott.

Ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, hogy hiába stagnál viszonylag alacsony szinten a gáz ára, további árcsökkenéssel nem számolhatunk. Az Európába irányuló orosz vezetékes gázszállítások továbbra is nagyon korlátozottak: az Északi Áramlat felrobbant, a Jamalt Oroszország leállította, így jelenleg vezetéken csak a Szerbia felől érkező Török Áramlaton jön gáz a kontinensre.

Az olajpiacon folytatódott az árak mérséklődése az OPEC növekvő decemberi kitermelésének hírére, viszont lefelé nyomták az árakat a kínai gazdasági növekedést övező aggodalmak.

Forrás: tradingview.com
Forrás: tradingview.com

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 73,70 dolláron állt hordónként a nemzetközi piacon, 8,43 százalékos heti csökkenéssel. A Brent ára 8,59 százalékkal 78,60 dollárra mérséklődött.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)