Parragh László már az árstop kivezetéséről beszél
Lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését, ami egy gazdaságpolitikai feladat – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Az iparkamara vezetője szerint ehhez már a szükséges feltételek is kezdenek összeállni, ilyennek nevezte az infláció és a forint árfolyamának kedvező alakulását, valamint a gazdasági növekedést és a fogyasztás visszaesését is.
Ez mind abba az irányba mutat, hogy újra kell gondolni az ársapkák fenntartását
– jegyezte meg Parragh László.
Az iparkamara elnöke arra is kitért, hogy a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett, ahol már látni lehet a kedvező előjeleket, még akkor is, ha ezt jelenleg nem is érzékeli minden cég közvetlenül.
Parragh László ezzel kapcsolatban megemlítette az infláció alakulását, ahol szerinte lassan elérkezünk a csúcsponthoz, ami egy-két hónap múlva következhet be. Ebben ugyanakkor a bázishatások is szerepet játszanak.
Az energiaárakat illetően úgy vélte, hogy a kezdeti pánikot követően egyre inkább erősödik az alkalmazkodás.
A cégek döntő része olyan úton indult el, amely minden bizonnyal fenntarthatóvá teszi a működését. Ezzel azoknak, akik ezt az utat választották, kezelhetővé vált a kihívás, amely ősszel jelent meg és még hosszú ideig velünk lesz
– fogalmazott Parragh László.
(Borítókép: Parragh László. Fotó: Szollár Zsófi / Index)