Hivatalos: megvan az MVM új vezérigazgatója

DSC5720
2023.01.19. 11:07
Mátrai Károly az MVM Csoport vezérigazgatója 2023. január 23-ától, ezzel együtt a vállalatcsoport igazgatósága is megújul – jelentette be csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló Energiaügyi Minisztérium azt várja az MVM Energetika Zrt. új vezetésétől, hogy tovább fokozza a nemzeti nagyvállalat nemzetközi jelenlétét és jelentőségét.

„A tárca szándékai szerint a cégcsoport regionális bajnokká válik, így még többet tehet majd Magyarország, a hazai fogyasztók energiabiztonságáért és a sikeres energiaátmenetért is” – fogalmaztak.

Az igazgatóság is változik

A vállalat új vezérigazgatója, Mátrai Károly több mint negyedszázados tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik, 2008-tól tizenkét éven át volt a magyarországi gázkereskedelmi platformokat, számos hazai és külföldi energiakereskedőt is kiszolgáló Keler KSZF Zrt. vezérigazgatója.

2020 után a MET Csoport romániai, majd spanyolországi leányvállalatainál dolgozott.

Az Energiaügyi Minisztérium továbbá ismertette, hogy a társaság „léptékváltását” új személyi összetételű, széles körű tapasztalattal rendelkező és vállalatirányításban jártas tagokból álló igazgatóság is támogatja a továbbiakban. Az MVM Csoport igazgatóságának elnöke Czepek Gábor, tagjai Mátrai Károly mellett Benczédi Balázs, Fazekas László, Horváth Péter János, Kovács Zoltán és Szarvas Ferenc lesznek.

A tájékoztatás szerint az MVM Csoport Magyarország második, Közép-Európa tizedik legnagyobb vállalatcsoportja. Meghatározó energetikai tudásközpontként dolgozik Magyarország és a térség ellátásbiztonságáért. 2021 nyarán a kizárólagos állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést, befektetési kategóriába sorolását tavaly mindkét globális hitelminősítő megerősítette.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát

Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát

Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.

2024. december 31., 09:52

  • Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól

Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól

A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.

2024. december 31., 08:09

  • Gazdaság
Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek

Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek

A miniszterelnök politikai igazgatója beszámolt 2024 legfontosabb tanulságairól is.

2024. december 31., 12:47

  • Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.

2024. december 31., 12:15

  • Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.

2024. december 31., 06:22

  • Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon

Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon

Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.

2024. december 31., 11:57

  • Gazdaság
Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Váratlannak tűnő lépést tett a kormány.

2024. december 30., 21:22

  • Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt

Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt

A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.

2024. december 31., 14:40

  • Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.

2024. december 31., 07:47

  • Gazdaság
Donald Trump éppen csodát tesz a forinttal

Donald Trump éppen csodát tesz a forinttal

A megválasztott amerikai elnök meggondolhatja magát egy égető kérdésben.

30 perce

  • Címlapon
Elindult a One Magyarországon, bemondták a tarifákat

Elindult a One Magyarországon, bemondták a tarifákat

Különleges mobilos meglepetést is bejelentettek.

4 órája

  • Címlapon
Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról

Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról

A miniszterelnököt feltehetően egy ajurvédikus gyógyító is kezelésbe vette.

7 órája

  • Címlapon
Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

A HMPV ellen specifikus vírusellenes kezelés sincs.

4 órája

  • Gazdaság
Leleplezték, hol szilveszterezik a magyarok többsége

Leleplezték, hol szilveszterezik a magyarok többsége

Itt a toplista.

2024. december 30., 20:44

  • Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.

2024. december 31., 14:52

  • Gazdaság
Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Megjöttek a III. negyedév adatai.

2024. december 30., 10:27

  • Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.

január 1., 12:38

  • Gazdaság
Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

27,5 millió forint a bírság összege.

2024. december 30., 09:56

  • Gazdaság
Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról

Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról

A szürke autót hajtók is veszélyben vannak.

2024. december 30., 19:41

  • Gazdaság
Fontos változás fogadja majd az autósokat a hazai kutakon

Fontos változás fogadja majd az autósokat a hazai kutakon

Érdemes lesz résen lenni az év utolsó napján.

2024. december 30., 12:41

  • Gazdaság
Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni

Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni

Ma-holnap még van egy lehetőség, amiről vétek lenne lemaradni.

2024. december 30., 17:32

  • Gazdaság
Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem találkozik a bérlők és kiadók várakozása: jövőre is velünk maradhat a 250 ezres üvegplafon.

2024. december 30., 17:53

  • Gazdaság
Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek

Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek

Többek között csökkenti az önértékelést és önbecsülést, emellett jelentős negatív változásokat idéz elő az énképben.

2024. december 30., 16:36

  • Gazdaság
Karácsonykor több településen elment a mobilnet és telefon szolgáltatás

Karácsonykor több településen elment a mobilnet és telefon szolgáltatás

Váratlanul megrongálódott egy Telekom-adótorony.

2024. december 30., 18:44

  • Gazdaság
A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A hazai vendéglátóipari kultúra és a magyar élelmiszeripar versenyképtelenségének okai szakmai szemmel.

2024. december 30., 14:49

  • Gazdaság
Még egy fontos terület, ahol Kína állva hagyja a világot

Még egy fontos terület, ahol Kína állva hagyja a világot

A napelemesek kezdhetnek örülni.

2024. december 30., 18:04

  • Gazdaság
Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket

Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket

Jön a szuperhatóság, ami ha kell, lesújt a futárcégekre.

2024. december 30., 15:26

  • Gazdaság
Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése

Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése

Ez történt idén, és ez jöhet jövőre az ingatlanpiacon – az Index évértékelője.

2024. december 30., 11:11